bezár
 

art&design

2010. 07. 13.
Ritkán látott fotók a raktár mélyéről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ritkán látott fotók a raktár mélyéről A kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményének alapját 70.000. alkotás képezte, amit húsz éves működése során megtízszerezett. A felhalmozott temérdek kép közül sokat eddig még ki sem állítottak. A Mai Manó Ház ezekre a ritkán, vagy soha sem látott képekre koncentrál, bemutatva a magyar fotótörténet meghatározó korszakait és felsorakoztatva a legkülönfélébb fotográfiai eljárásokat, technikákat.
A kurátor, Baki Péter célja az volt, hogy demonstrálja: nem csak a világhírű alkotók hagyatékából kerülhetnek elő kirívóan értékes, de eddig mégsem bemutatott képek. Ugyanakkor a kiáltótermekben helyet kaptak olyan nagyhírű magyar származású fotográfusok – eddig a múzeum raktárának polcain porosodó – képei is, mint például Robert Capa (azaz Friedmann Endre Ernő), André Kertész (Kertész Andor) vagy Moholy-Nagy László.
Kankovszky Ervin: Gróf Wellington szobra Londonba
A sok nevet felsorakoztató kiállítás a fotográfiatörténet mentén ragadna meg a képekkel egy-egy, a készítésének korára jellemző eseményt, vagy mutatna be különböző képkészítési eljárásokat, és bár a szándékot értettem és értékeltem, mégsem voltam teljesen elégedett a végső soron érdekes fotókkal. Az egész kiállításon végig az zavart, hogy nem tudtam meg többet a képek technikai hátteréről. Sajnos prospektus sem áll a látogató rendelkezésére. A mai naping nem tudom, mit jelent például az, hogy „zselatin ezüst emulzió fa táblán” (a Google sem volt nálam, de még ő sem tudja), pedig Bozsó András ezzel a technikával készíttetett képei igencsak felkeltették érdeklődésemet, kár, hogy nem értek hozzá, így ugyanis el nem tudom képzelni, hogyan került fel a fotó egy elhasznált faablakra.
Klösz György: A Lánchíd az Akadémiából nézve, villamos végállomás
Láttam összefirkáltnak látszó (színezett) női portrét dagerrotípián, aktot 1930-ból, Kossuth temetési menetét megörökítő fotót Mai Manótól, és egy 1956-ban készített képen távolról illegálisnak látszó kenyérértékesítést (egy teherautó platójáról).

Érzésem szerint hiányzik a koncepció. A kellő, és értő kommentár nélkül teljesen elvesztem a két szint termei között. Ugyanis számomra semmi nem indokolja, hogy egy mezei kukoricatáblás kép mellé (persze nyilvánvaló, hogy 1952-ben nem minden digitális kamerával felszerelkezett, magát fotósnak gondoló ember talált megnyugtató témát a kukoricában) beállítsanak egy 1960-as aktot. Persze ettől könnyűvé is válik a kiállítás, nincs semmi a számba rágva, csak én és a kép vagyok, azt kezdek vele, amit akarok, ez is a szabadság egy módja.

Láthatjuk a korabeli városligetig közlekedő villamost az 19. század végéről az Akadémia ablakából, és digitális nyomaton torzítva, „hőképpel”(?), vagy valamilyen titokzatosnak tűnő eljárással készített combinót. Azonban a tárlaton nem csak hazánkban készült munkákat találunk: ott van például egy 1880-as fénykép a magas Tátrából, vagy Kankovszky Ervin fotója a '10-es évek Angliájából, amely jól visszaadja London hangulatát.
Kriván Marcell: No. 1.
A legnehezebben értelmezhető mű számomra egy festmény illúzióját keltő fotó volt. Leginkább ennél éreztem a mellékelt kalauz hiányát. Kíváncsi lettem volna, hogy hogyan készült, hogy a fotós technika hogyan hat a festészetre, és esetleg fordítva, a kép kapcsán. Végső soron úgy gondolom, hogy két kávé áráért érdemes eltölteni az időt a Mai Manó Házban egy szerda délután olyan képeket nézegetve, amiket közönség korábban még nem látott, és lehet, hogy nem is fog többé.

 
A Ritkán látott képek című kiállítás megtekinthető a Mai Manó Házban 2010. július 2-től szeptember 5-ig, minden hétköznap 14-19 óra között, hétvégén pedig 11-19 óra között.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Braun Barna --


További írások a rovatból

art&design

Boldogság, gyere haza… Boldogság, gyere haza…
Bihari Ágnes Boldog Kft című tárlatáról
art&design

A vallaurisi kerámia aranykora A vallaurisi kerámia aranykora
A Musée Magnelli, musée de la céramique átfogó kiállításáról
art&design

Bonckést nyújtani a művésznek Bonckést nyújtani a művésznek
Milorad Krstić Das Anatomische Theater című kiállításmegnyitója a Kis Présházban
Egy Asztal Elmozdítása című lakáskiállítás margójára

Más művészeti ágakról

film

Óda a merengő ifjúsághoz Óda a merengő ifjúsághoz
Joachim Trier: A világ legrosszabb embere
8. Budapest International Documentary Festival
színház

Száz év, egy dráma Száz év, egy dráma
Páros interjú Rák Katival és Czető Bernát Lászlóval
gyerek

Vidéki James Bond szeretetlukakkkal Vidéki James Bond szeretetlukakkkal
Interjú Adamik Zsolttal


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés