irodalom
2011. 04. 16.
Olga Tokarczuk: Őskor és más idők
könyvbemutató
Olga Tokarczuk a mai lengyel irodalom egyik meghatározó alkotónője. Őskor és más idők című, 1995-ös regénye kapcsán "lengyel Márquez"-nek is nevezték, de ugyanezért a könyvért írták róla azt is: baromságok gyűjteményét írta meg páfrányból és mohából. A regény magyar fordítása a L'Harmattannál jelent meg a Könyvfesztiválra.
A kötetbemutató beszélgetésen Olga Tokarczuk mellett a magyar fordító, Körner Gábor, a polonista Pálfalvi Lajos és Márton László foglal helyet a beszélgetést tolmácsoló Troján Tünde társaságában.
Pálfalvi Lajos röviden beavat a ’90es évek lengyel irodalmi életébe. Az irodalmi korszakváltás egyik főalakjának, Olga Tokarczuknak a L’Harmattan Kiadónál most megjelent kötete (Őskor és más idők) jól példázza a '90-es évek irodalmi hang(ulat)váltását. Az intézményrendszer változásaiból következhetett, hogy a lengyel olvasók 1990 után „kiéhezettek voltak a mesére”, „fikcióhiányban” szenvedtek . Az eredetileg pszichológus végzettségű Tokarczuk első, 1996-os nagyregénye betöltötte ezt az űrt. Pálfalvi Lajos „alápincézett regényként” jellemzi a kötetet: ahol a mélyben meghúzódó hagyományok adják a regény második rétegét. A „mágikus realistaként” felcímkézett fikció valódi váltás volt a tényirodalmi alkotásokhoz szokott közönség számára. Hatalmasat szólt: nemcsak irodalmi, hanem színházi berkekben is lelkes fogadtatásra lelt. A mágikus realista hagyományokba oltott hermetikus kabbalista diszkurzust felelevenítő Őskor… iskolát teremtett – és iskolai tananyaggá is vált. (Pálfalvi megjegyzi, érdekes, hogy a legújabb lengyel irodalmi trend ismét a tényirodalomhoz forduló szövegeké – ezzel az irodalmi hullámtevékenységbe enged némi bepillantást.)
A most lefordított regény az írónő harmadik kötete, akinek 2008-ban a rangos NIKE-díjjal ismerték el munkásságát. Pálfalvi a legmelegebben ajánlja Tokarczukot a magyar kiadók figyelmébe, s azzal a hasonlattal hívja fel mindenki figyelmét, hogy képzeljük el, mi lett volna, ha 50 éve valamelyik nagy kiadó nem látott volna fantáziát Elvis Presley kiadásában.
Márton László a regény keletkezéstörténetére kérdez rá: van-e a történeteknek családi háttere, honnan jöttek az ötletek?
A rasztásított írónő megjegyzi: tekintve, hogy a regénye 15 éve jelent meg lengyelül, úgy érzi magát, mintha időutazáson venne részt. Annak ellenére, hogy az Őskort ifjonti produktumnak tartja, mind a mai napig szívesen veszi kézbe, és nemcsak azért, mert ez volt az a kötet, amely őt igazán íróvá avatta, vagy mert ennek kapcsán szembesült először azzal, mi is az az irodalmi siker, hanem azért is, mert ez volt az a kötet, amelyben jó volt „benne lenni”, ilyen könyvet szeretett volna mindig is írni. Az Őskor családi vonatkozásai kapcsán a nagymamájára emlékszik, akivel gyerekként rengeteg kávét ittak, és akivel igazi nagymama-perspektívából szemlélték a világ történéseit: a történelmi események a családi történetek révén kaptak hangsúlyt, így vált háttérré majd 80 évnyi „nagy” lengyel történelmi pillanat. Tipikus női előadásmód és női szemszög jellemzi az Őskor történeteit is, tekintve, hogy a nagymama klasszikus matriarchátusban gondolkodott, és elbeszéléseiben ugyanakkora hangsúllyal említette a reális, hétköznapi figurákat, mint kedvenc növényeit vagy a „lelkes” állatokat.
Márton a kávédaráló motívumát emeli ki, ez a tárgy nemcsak az említett rítus miatt különösen fontos, hanem azért is, mert darálásával a mítikus malmot, az őrlést, az idő múlását és a világ teremtését is szimbolizálja. Márton László a korábban felidézett filozófiai-irodalmi hagyomány mellett az ókori gnosztikusok hatását is érezni véli, s különös megvilágításba helyeződik ebben a világban a teremtett ember és Isten kapcsolata. Leghangsúlyosabban a szanszkrit eredetű nevet viselő Ivan Mukta esetében érezhető, mit jelent az ember számára „kiszakadni” a világból, leválni Istenről. Nem véletlen, hogy ez a szereplő vezeti be az olvasót a teremtő nélküli világba.
Olga Tokarczuk rendkívül szerényen hárítja a nagy szavakat: szerinte a „világmindenség” tematizálása tipikus elsőkönyv-szindróma - a legtöbb kezdő íróhoz hasonlóan ő is igyekezett mindent két borító közé begyömöszölni: a közép-európai katolicizmust, a zsidó kabbalisztikát, Czeslaw Miloszt és a gnosztikusokat sorolja.
Olga lengyelül, a kötetet fordító Körner Gábor magyarul olvas részletet a regényből. Márton László is bekapcsolódik, a szöveg sodor, a hallgatóság hagyja magát…
A beszélgetés folytatásában titokzatos lények: víziszörnyek, lélekkel megáldott állatok, különös növények, gombafonadékok bukkannak fel. Márton László a mozaikszerű szerkezetre kérdez rá. Bár az írónő hangsúlyozza, hogy a technikát első igazán sikerült elbeszélői projektje gyümölcsének tekinti, azért ehhez a mozaikszerűséghez az is hozzájárult, hogy nem tudott mit kezdeni a lineáris építkezéssel, és talán pszihológus énje is tehet arról, hogy ebben a történetben, ebben az elbeszélői stratégiában talált igazán önmagára. A könyv megváltoztatta az életét, de nemcsak abban az értelemben, hogy íróvá érett, hanem úgy is, hgoy az irodalmi siker elérhető távolságba hozta az olvasókat. Az Őskort már a megjelenését követő években is sokan olvasták, sőt, kötelező olvasmány lett az iskolákban – bár ez a fajta népszerűség kétesélyes: ha valamit kötelező elolvasni, könnyen utálatossá válik.
Tokarczuk két lábbal áll a földön, könnyed, humoros, ezért nem nehéz elképzelni, hogy sem a negatív kritika – miszerint a könyv "baromságok gyűjteménye páfrányból meg mohából" -, sem a zajos siker nem ingatta meg az írásba és az irodalomba vetett hitét.
Pálfalvi Lajos röviden beavat a ’90es évek lengyel irodalmi életébe. Az irodalmi korszakváltás egyik főalakjának, Olga Tokarczuknak a L’Harmattan Kiadónál most megjelent kötete (Őskor és más idők) jól példázza a '90-es évek irodalmi hang(ulat)váltását. Az intézményrendszer változásaiból következhetett, hogy a lengyel olvasók 1990 után „kiéhezettek voltak a mesére”, „fikcióhiányban” szenvedtek . Az eredetileg pszichológus végzettségű Tokarczuk első, 1996-os nagyregénye betöltötte ezt az űrt. Pálfalvi Lajos „alápincézett regényként” jellemzi a kötetet: ahol a mélyben meghúzódó hagyományok adják a regény második rétegét. A „mágikus realistaként” felcímkézett fikció valódi váltás volt a tényirodalmi alkotásokhoz szokott közönség számára. Hatalmasat szólt: nemcsak irodalmi, hanem színházi berkekben is lelkes fogadtatásra lelt. A mágikus realista hagyományokba oltott hermetikus kabbalista diszkurzust felelevenítő Őskor… iskolát teremtett – és iskolai tananyaggá is vált. (Pálfalvi megjegyzi, érdekes, hogy a legújabb lengyel irodalmi trend ismét a tényirodalomhoz forduló szövegeké – ezzel az irodalmi hullámtevékenységbe enged némi bepillantást.)
A most lefordított regény az írónő harmadik kötete, akinek 2008-ban a rangos NIKE-díjjal ismerték el munkásságát. Pálfalvi a legmelegebben ajánlja Tokarczukot a magyar kiadók figyelmébe, s azzal a hasonlattal hívja fel mindenki figyelmét, hogy képzeljük el, mi lett volna, ha 50 éve valamelyik nagy kiadó nem látott volna fantáziát Elvis Presley kiadásában.
Márton László a regény keletkezéstörténetére kérdez rá: van-e a történeteknek családi háttere, honnan jöttek az ötletek?
A rasztásított írónő megjegyzi: tekintve, hogy a regénye 15 éve jelent meg lengyelül, úgy érzi magát, mintha időutazáson venne részt. Annak ellenére, hogy az Őskort ifjonti produktumnak tartja, mind a mai napig szívesen veszi kézbe, és nemcsak azért, mert ez volt az a kötet, amely őt igazán íróvá avatta, vagy mert ennek kapcsán szembesült először azzal, mi is az az irodalmi siker, hanem azért is, mert ez volt az a kötet, amelyben jó volt „benne lenni”, ilyen könyvet szeretett volna mindig is írni. Az Őskor családi vonatkozásai kapcsán a nagymamájára emlékszik, akivel gyerekként rengeteg kávét ittak, és akivel igazi nagymama-perspektívából szemlélték a világ történéseit: a történelmi események a családi történetek révén kaptak hangsúlyt, így vált háttérré majd 80 évnyi „nagy” lengyel történelmi pillanat. Tipikus női előadásmód és női szemszög jellemzi az Őskor történeteit is, tekintve, hogy a nagymama klasszikus matriarchátusban gondolkodott, és elbeszéléseiben ugyanakkora hangsúllyal említette a reális, hétköznapi figurákat, mint kedvenc növényeit vagy a „lelkes” állatokat.
Márton a kávédaráló motívumát emeli ki, ez a tárgy nemcsak az említett rítus miatt különösen fontos, hanem azért is, mert darálásával a mítikus malmot, az őrlést, az idő múlását és a világ teremtését is szimbolizálja. Márton László a korábban felidézett filozófiai-irodalmi hagyomány mellett az ókori gnosztikusok hatását is érezni véli, s különös megvilágításba helyeződik ebben a világban a teremtett ember és Isten kapcsolata. Leghangsúlyosabban a szanszkrit eredetű nevet viselő Ivan Mukta esetében érezhető, mit jelent az ember számára „kiszakadni” a világból, leválni Istenről. Nem véletlen, hogy ez a szereplő vezeti be az olvasót a teremtő nélküli világba.
Olga Tokarczuk rendkívül szerényen hárítja a nagy szavakat: szerinte a „világmindenség” tematizálása tipikus elsőkönyv-szindróma - a legtöbb kezdő íróhoz hasonlóan ő is igyekezett mindent két borító közé begyömöszölni: a közép-európai katolicizmust, a zsidó kabbalisztikát, Czeslaw Miloszt és a gnosztikusokat sorolja.
Olga lengyelül, a kötetet fordító Körner Gábor magyarul olvas részletet a regényből. Márton László is bekapcsolódik, a szöveg sodor, a hallgatóság hagyja magát…
Fotók: Árvai András
A beszélgetés folytatásában titokzatos lények: víziszörnyek, lélekkel megáldott állatok, különös növények, gombafonadékok bukkannak fel. Márton László a mozaikszerű szerkezetre kérdez rá. Bár az írónő hangsúlyozza, hogy a technikát első igazán sikerült elbeszélői projektje gyümölcsének tekinti, azért ehhez a mozaikszerűséghez az is hozzájárult, hogy nem tudott mit kezdeni a lineáris építkezéssel, és talán pszihológus énje is tehet arról, hogy ebben a történetben, ebben az elbeszélői stratégiában talált igazán önmagára. A könyv megváltoztatta az életét, de nemcsak abban az értelemben, hogy íróvá érett, hanem úgy is, hgoy az irodalmi siker elérhető távolságba hozta az olvasókat. Az Őskort már a megjelenését követő években is sokan olvasták, sőt, kötelező olvasmány lett az iskolákban – bár ez a fajta népszerűség kétesélyes: ha valamit kötelező elolvasni, könnyen utálatossá válik.
Tokarczuk két lábbal áll a földön, könnyed, humoros, ezért nem nehéz elképzelni, hogy sem a negatív kritika – miszerint a könyv "baromságok gyűjteménye páfrányból meg mohából" -, sem a zajos siker nem ingatta meg az írásba és az irodalomba vetett hitét.
Szerzők
-- Benedek Anna --
További írások a rovatból
irodalom
Gyurász Marianna: Már nem a mi völgyünk, Kalligram kiadó, 2022.
