bezár
 

irodalom

2012. 02. 12.
Kicsírázhat bennem egy életremény
Interjú G. István Lászlóval
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kicsírázhat bennem egy életremény Email-beszélgetés Pest és Buda között G. István Lászlóval, többek között versekről, tervekről, tér nélküli világban megélt tapasztalatokról, fordításról és olvasmányokról.
PRAE.HU: Gondolom, nem meglepő az első kérdés: hogy vagy? Hogy érzed magad? Mivel erre a legfrissebb választ keresgéléseim közben a Litera fél évvel ezelőtt készült interjújában találtam, fontos, hogy elhangozzék ismét.

A Barkaonline-on találsz két héttel ezelőtti választ is rá.  Sajnos megint bent vagyok a betegség-gödörben. Az esedékes két hónapos antibiotikumkúrán már túlestem, várom a javulást. Négy fal közé zárva, közel három hónapja – az előző három évem is erről szólt. Valamiért kijár nekem most az időtlenségben élés átka és kegyelme. Meglepően tágas tér egyébként a tér nélküli világ – egészen más rezdüléstörvényei vannak. Ha pédául a szédülés harangzúgásában élsz, mondjuk két hónapig folyamatosan, egész más hangokra leszel figyelmes, mintha csak úgy leszaladhatnál a boltba ezért-azért. Nem csak a hihetetlenül lelassult tempó áldása ér el ilyenkor, hanem az emlékképeidnek is más lesz a konzisztenciája. Mintha ez az élet-szünetjel megengedné, hogy beláss fedezetlen és felfedezhetetlen élettartományok határvonalai mögé. Az az emlékkép, ami azonosítható életedhez tartozik, és az, ami egy meghatározhatatlan álomhoz, sokszor mosódik termékenyen össze. Hihetetlen gazdagság ez. Persze, azért szívesen lennék most már szegényebb.

PRAE.HU: Most jelent meg a Palatinus Kiadónál a legújabb, immár hetedik verseskötet, a Választóvíz című. Miként értékeled ezt a munkád, mennyiben érzed változásnak a korábbi köteteidhez képest? Mitől rugaszkodott el és milyen irány felé? Tíz pontból mennyit adnál neki?

A Választóvíz a 2007 és 2009 közötti verseket tartalmazza. Egyrészt az egészségből betegségbe jutás időszakának kottája, másrészt más szempontból is határkönyv. Rossz szójátékkal: vízválasztó. Az előző kötet, a Homokfúga az ördögűzés dramaturgiai ívét követte, a Választóvíz pedig a klasszikus értelemben vett számvetés könyve. A kötet második része, a Nap-monológok anyaga csupán a mitologikus általánosítás szintjén, egy abszurdan megemelt, hiperbolikus térben dramatizálja  ugyanazt a szembenézést. Nem érzem elrugaszkodásnak az új könyvet, inkább más természetű a tétje, más sorsforgatókönyv szerint rendeződnek az erőterei.  Pontozzanak a kritikusok.

PRAE.HU: Az utóbbi években gyakorivá vált a klasszikus, nagyobb lélegzetű szövegek fordítása, például Nádasdy Ádám az Isteni színjátékból eddig a Poklot, Térey János Karsai Györggyel közösen az Oidipusz királyt fordította újra. Van ilyen irányú terved, közeljövőben várható ismét fordításkötet?

Klasszikus, nagyobb lélegzetű munkára egyelőre nem készülök. Simon Armitage-nek a válogatott verseskötetét fogjuk a közeljövőben néhányan Krusovszky Dénessel együtt fordítani. Izgalmas, erős költőnek érzem – a válogatott kötet mindenképp időszerű tőle. A Faber and Faber válogatásának egészére kaptunk jogot, úgyhogy szemelgetési-szerkesztési feladat nincs az anyaggal, a hang megszólaltatása azonban nem lesz könnnyű munka – hogy a kötetben szereplő fordítói hangok jól dolgozzanak össze. Az angol nyelven író kortárs költők egyik legerősebbikéről van szó. Nem akarnám a hang összetettségéről a véleményemet előlegezni, de az angolszász szarkazmus érzelmes vonalának, az emblematikus önéletrajziságnak, a lézerpontos közérzet-rajzoknak és a tágterű abszurd újromantikának utánozhatatlanul izgalmas vegyüléke.

PRAE.HU: Kiket olvasol mostanában? Volt az elmúlt egy évben meghatározó olvasmányélmény? Esetleg olyan könyv, ami pozitív vagy negatív értelemben meghökkentett?

Betegségem alatt az olvasás is másképp működik, mint egészségesen. Egyrészt vannak hetek, amikor minden szellemi forrás elapad, a betűk összefolynak, értelmes szellemi táplálkozásnak esélye sincs. Máskor viszont a párhuzamosan olvasott könyvek túlhabzó ingerei érnek.  Most olvastam Mutis Maqroll-regényeit – ez a latin-amerikai Szindbád nagyon komoly életenergiákat adott. De klasszikus anyaghoz is többet nyúltam: a Mahabharata slókákba szedett válogatott anyagát élvezetes fordításban vagy Komoróczy jegyzeteivel a sumér táblák archaikus szövegeit nagy kedvvel olvasgattam.  Az óind eposz brutális bujasága – ahol a túldíszetettség nem szellemi erjedés vagy dekadencia jele, egészen különleges élmény. A sumer táblaszövegek pedig (az akkád mítoszvilág archaikus előzményei) az ismétlésekkel, az ősi parallelizmusokkal és a variációs anyagok töredékességükben is arányos építményeivel ritka és nyelvükben is frissnek tűnő kincsek. Olvastam kortárs magyar lírát is, persze. Varga Mátyás parsifal, parsifalja, Kemény Állástalan táncosnője talán a két legerősebb idei élmény.

PRAE.HU: A honlapodon - ahol megtalálhatók a régebbi és újabb verseid, esszéid, köztük egy 25 éves korodban írt filozófiai értekezés, a rólad szóló kritikák, veled készített interjúk -- mindegyik kötetedből közölsz néhány verset. Ezek azok, amikkel a mai napig elégedett vagy és minden időben a sajátodnak érzel? Elő szoktad venni a régebbi köteteid? Milyen érzés az újabb találkozás, akár az első két kötet, az Öt ajtón át és a Kereszthuzat fiatalemberének verseivel?

A honlapomra mindegyik kötetből tettem föl szöveget, mert a tizennyolc év állomásait mind a mai napig jellemzőnek, és ebben az értelemben vállalhatónak érzem. Persze úgy, hogy Orbán Ottó első kötetemre írt levele is érvényes, aki húsz éves koromban nagyon megdicsért, mert az Öt ajtóban talált két igazi verset (a többi nem vers, de nagyon ígéretes próbálkozás...) Az első kötetek hermetizmusa volt a szellemi kindulás, az Álomversek pedig már mutatták azt az utat, ahogy a Pilinszky-Weöres által meghatározott alaphelyzetből tovább lehet lépni, a saját hang megtalálása felé.

PRAE.HU: A verseidet általában a meditatív versbeszéd, a halálpontos, precíz szavak keresése jellemzi. Maga a hármasoltár, a védőbeszéd – utóbbi egy jól felépített szerkesztési elvet követel, a tökéletesség igényével lép elő – a teljességre törekszik, egy zárt egység megalkotására. Mennyit javítasz, változtatsz a verseiden? Hogy egy ósdi kérdéssel éljek, ami annyiban ósdi, hogy minden időben előkerül: mitől vers egy "vers" ?

Örülök, hogy ezt így látod. Én nem merném azt mondani, hogy a tökéletesség igényével lépnék elő. A modernség utáni tapasztalat evidenciává tette, hogy nem lehet a tökéletesség igényével (a nyelvben sem) fellépni.  A klasszikus modern költő nyelvében volt világlakó, metafizikai revelációt várt és remélt a hétköznapi világból kiveszett komplex szellemi erőterek kompenzálására. A modernség utáni költészet (jobb híján nevezzük posztmodernnek) elfogadta és játékba hozta az esendőség, a töredékesség, a rongyoltság és az alulmaradás alakzatait – a megszólalás érvénye az esetlegességgel együtt lett valódi. Az alulretorizáltságnak, a rontott nyelvi anyagnak lett frissessége, tétje és revelatív ereje. Számomra most csak arról van szó, hogy a rontott anyag, az alulretorizált beszédmód, a centrumtalan, támadáspont nélküli kijelentés kötelező érvénye épp olyan fárasztó lett, mint korábban (mondjuk a Nagy László- vagy Újhold-epigonizmus idején) a megemelt beszéd üres pátosza vagy póza. Vagyis, ami a tökéletesség igényével tűnik fellépni, és látszólag zárt egység létrehozására törekszik, valójában csak a "kötelező" nyitott tér és centrumtalan beszédmód manírjai és bejáratott nyelvi markerei ellenében szólal meg. Illetve ez sem igaz: mert nem azok ellen, hanem azok mellett. Nagyon is használható a (mondjuk így) esszencializmust elutasító költői hozzáállás, csak kényelmetlen kizárólagossá tenni. Épp az az érdekes, hogy ettől még ez a beszéd sem lesz, nem lehet zárt, és távol áll a tökéletesség igényétől vagy az esszencializmustól. Igazából még távolabb, mint az alulretorizált szövegek – amelyek a "költőivel" szemben találtak érvényes beszédmódra. Nem biztos, hogy sikerül nevén nevezni egyelőre, de az abszurd újromantika, újmodernizmus vagy "újkomolyság", csak a kötelező irónia, komolytalanság, ön-lefokozás beszédmódjaihoz képest tűnik másnak.

A változtatás igénye minden szöveg esetében más és más. Legtöbb szövegemet többször újraírom: a versben minden problémásabb helyen fedőszavakat, fedőkijelentéseket gyanítok. A kijelentésnek ellenállás kell – és sokszor ezt az ellenállást a szöveg meg akarja spórolni. Ilyenkor, kíméletlenül újraírok. Van azonban egy-két alkalom, amikor ajándékba kapok szöveget, diktálásra, ha úgy tetszik. Ilyenkor meg ahhoz kell észnél lenni, hogy fogadjam el az ajándékot, és ne akarjak okosabb lenni a szövegemnél. A vers attól vers, hogy minden újraolvasásnál eleven energiaként hat. A nyelvi kijelentések az újraolvasásnál szellemi értelemben feltöltenek, és kibeszélhetetlen gazdagságot ígérnek. Ennek az ígéretnek az evidenciája a vers.

PRAE.HU: Az eddig megjelent könyveidről többnyire jobbnál jobb kritikák születtek, ha volt is elmarasztaló, az is egy-egy észrevétel, nem pedig súlyosan negatív kritika. Az életed során melyik kritika volt az, amelyik olyan tézist fogalmazott meg, amelyet tudtál a későbbiekben hasznosítani?

A kritika nagyon jól esik, még a rossz is sokkal jobb, mint az üres halgatás vagy a kínos csönd. Sok minden beépül, formálódik a tudattalanomban, amikor új kritikát olvasok. Izgalmas, mikor új hangsúlyok kerülnek elő, vagy egy sosem gondolt ötlettel kell szembenézni.  De az írás lényegét, fő ösztönző erejét a kritika nem igazán érinti. Nem úgy működik az írás, hogy elolvasom a kritikát, aztán pedig mérlegelek és hasznosítok.  A kritika nagyon fontos jelzés, de jelzés. És mint ilyen, nem csak rólam árulkodik, hanem a kritikusról, a kritikai közhangulatról is. A jótól éppúgy nem szabad eltelni, mint a rossztól kétségbeesni. Mégis, egyik érdekes élményemet hadd osszam meg: Sandfuge című német-magyar nyelvű verseskötetem bírálatában a kritikus arról beszélt, hogy néhány szövegem a németre fordítás után új vonásokkal gazdagodott – egyszerűen a másik nyelv termékenyítő közege visszahatott az eredeti versre is. Ez a versfordítás alkímiájának nagyon fontos tanulsága, úgy érzem, és nagyon hálás vagyok a fordítóknak, Kalász Orsolyának és Monika Rincknek.

PRAE.HU: Az Attila út, ahol élsz – Kosztolányi Dezső szerencsétlenül járt Vizy családjának lakhelye – egy korábbi írásodban úgy szerepelt, mint búcsúhely. Úgy tudom, a mai napig nem költöztél el onnan. Hova mennél, ha bárhova költözhetnél?

Igen, a betegségem visszairányított a gyerekkoromba. Az Attila úti lakás az Őshely, ahol gyerekként mindig rendezettek voltak a viszonylatok. Ilyen értelemben megtévesztő a biztonsága. Ugyanakkor betegként élni felfüggesztett, átmeneti állapot – tehát ez az időutazás csupán haladék, a visszabábozódás élménye. Nagyon szívesen utazom, rendezkedek be új helyeken, de nem vagyok költöző ember. A vándormadárléthez valami más kell. Iowában és Stuttgartban éltem 3-3 hónapot, Hong Kongban is bő hónapot töltöttem. Az ilyen élményekkel rengeteg teret be tudsz építeni a saját megszokott teredbe. De végképp máshová menni? Miért kellene?

PRAE.HU: A pesszimistább prognózisok szerint az idei év gazdaságilag, politikailag nehéznek ígérkezik. Milyen irodalmi terveid vannak 2012-re és azon túl?

Elkészült a Hármasoltárok című kötetem, dolgozom a Védőbeszédeken (ami e pillanatban hosszabb anyagnak tűnik), és hozzákezdtem egy verstani antológiához is, Repülő szőnyeg címmel, ahol a kötött formákat mutatnám be sorban, rövid példákon keresztül – egy leíró verstani példatár részeképpen.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Ayhan Gökhan --


További írások a rovatból

irodalom

Utak a sötétségbe Utak a sötétségbe
Horváth Márk A digitalitás paroxizmusa: Spektákulum, szimulákrum, kibernetikai állapot és a virtualitás hiperkaotikus okkultúrája
irodalom

Történelem családregényben, krimiben, versben, asszamblázsban Történelem családregényben, krimiben, versben, asszamblázsban
A Margó Fesztiválon és a 90. Ünnepi Könyvhét pénteki napján a Prae Kiadó három új kötete mutatkozott be

Más művészeti ágakról

Danny Boyle: Yesterday
színház

Minek nevezzelek? Minek nevezzelek?
A Színház- és Filmművészeti Egyetem szinhazinevelés.SZFE című szakmai konferenciájáról
Jonathan Levine: Csekély esély
art&design

A Bauhaus sugárzó fénye A Bauhaus sugárzó fénye
Inspirációk a jövőből - A Symposion Társaság és a Magyar Elektrográfiai Társaság kiállítása


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés