bezár
 

irodalom

2012. 04. 17.
Kalandozás az olasz irodalomban és némi átirat
Márciusi Apokrif és Tiszatáj
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kis szünet után újraindul a Prae.hu-n a lapszemle; a tavaszt a márciusi Tiszatájjal, illetve az idei első Apokriffal köszöntjük.

Tiszatáj, 2012. március 

A márciusi Tiszatáj Eugenio Montale olasz költő egy versével (Falzett szólam) indít, megteremtve a mediterrán hangulatot (a lapszám zömét itáliai, illetve huszadik századi olasz szerzőkről szóló tanulmányok foglalják el). Montalénak örültem (1975-ben kapott Nobel-díjat), A magnólia árnya ugyanis kamaszkorom egyik kedvence volt a vaskos kétkötetes világirodalmi antológiából. Kiemelném még Marno János Kész című versét a hét közül, amelyet a szerzőtől olvashatunk; Macsovszky Péter Jódal Kálmán-hommage-ának pár sorára is felkapom a fejem: "Mélyhűtő szuszog bennem. Ha akarod, megkorbácsollak." Ez még rendben is volna, de a "Szobámban lepusztult zene öklendezik" már szervetlen. A lírablokkban ezeken kívül Markó Béla, Aczél Géza, Pion István, Báger Gusztáv és Pál Sándor szövegeit olvashatjuk.

A prózák közül Csepregi János X. stációjára figyelek fel: erőssége a retrós atmoszféra ironikus hangvétellel való megteremtése, amelyet azzal sem ront el, hogy időnként a hetvenes-nyolcvanas évek ifjúsági regényeit idézi a szövegrészlet, de a Pöttyös könyvek szintjére szerencsére soha nem süllyed. Baróthy Zoltán prózája (A jelmeztervező önarcképe) bájosan naiv a félresikerült love storykra emlékező főhőssel. Tandori hozza a formáját a Szellem és félálom című, kevert műfajú, leginkább esszének nevezhető írásával.

Mikola Gyöngyi Jódal Kálmán-kritikája jobban tetszik, mint a recenzált szerzőtől közölt szöveg: nemcsak a Mátrixra utalások miatt üdítő popkulturális utalások miatt, hanem mert alapos és pontos. Ayhan Gökhan Schein Gábor kötetéről írt (Éjszaka, utazás), amivel alapvetően nincs baj, csak egy tartalmi tévedés szerepel benne: Schein-versekben felbukkanó Halévi nem ókori, hanem középkori zsidó költő. Boldog Zoltán Kiss Ottó regényét (A másik ország), Galántai László Tompa Andreáét (A hóhér háza) recenzálta.

A tanulmányok Petrarca morálfilozófiai írásairól (Lengyel Rékának köszönhetjük, továbbá azt az információt is, hogy a neves reneszánsz szerző életművének jó része egyelőre ismeretlen nemcsak a magyar olvasóközönség előtt), Dante Isteni színjátékáról és az emlékezés mibenlétről Jakab Éva értekezik, Szörényi László A délibábok hőse és az olasz szabadságharc, valamint Dante kapcsolatát elemzi, majd gyorsan előreugrunk az időben, a középkor-reneszánszból a 20. századba: Szabó Tibortól Alberto Moraviáról és Cesare Paveséről olvashatunk.

Dózsa Erzsébet a borítón is látható Vinkler László festményeiről, életművéről ír, Váraljai Anna pedig John Lennon rajzairól, informatívat és érdekeset (kövezzetek meg, de nem rajongok a Beatlesért, és nem tudtam, hogy Yoko Ono irodalomtörténetet tanult).

A diákmelléklet ezúttal Térey János pörgős esszéje Berzsenyi Dánielről, izgalmas irodalomtörténeti bevezetővel, filmes utalásokkal és Lars von Trier filmkritikusok által is sokat vitatott pucér Kirsten Dunstjával (giccs-e vagy nem, Térey úgy tűnik, el van ragadtatva a "germán istennőtől", legalábbis annak kultúrtörténeti kontextusába emelve), és megmosolyogtat a – nem is tudom, hogyan nevezhetném másképp ‒ jövő irodalomtörténet-írása: ha már Berzsenyi és a Dunántúl, Lanczkor Gábortól sem tagadja meg az őt megillető helyet a tájegységen belül.

Apokrif, 2012. tavasz

Hamarosan kapható lesz a tavaszi Apokrif is az újságárusoknál (érdeklődni az Apokrif honlapján lehet), amely úgy tűnik, akárcsak a téli, nevettetni akar: abban paródiák voltak, ebben Tarcsay Zoltán (Valavala) és Nyerges Gábor Ádám archaizáló-parodisztikus lírája (Himnusz a Nedvességhez a Szemben), valamint Bognár Péter (Petri-díjas szerző) politikai felhangoktól sem mentes travesztiái (Harry herceg az első számú terrorcélpont; Személycsere az ÁSZ élén; Imádkozzunk) erősítik ezt a vonalat. A folyóiratszám illusztrációiról is ezen a ponton szólok, ugyanis Horror Pista (Máriás István) munkái amellett, hogy szépen rezonálnak a lapszámban közölt szövegekre (mind tematikusan, mind hangulati elemekben), önmagukban is szellemesek (és persze morbidak), különösen a Gőgös gúnár állatfarm, amelynek címe önmagában teremt izgalmas intertextuális teret.

Palágyi László és Fehér Renátó egymással beszélgetnek Rimbaud-ról, versben. Palágyi inkább követi Rimbaud-t formailag-szerkezetileg (Legalább senki), bár a "Te maradj csak költő / s reméld, hogy talán majd / valaki megszereti magányodat ‒ / a többi úgyis csak irodalom" versszak vegytiszta közhelyeit ki lehetett volna hagyni. Fehér Renátó Rimbaud-átirata (Abszint helyett) az életrajzi motívumokat veszi csak át: vallomásosabb, mint a francia szimbolista. Lukács Flórának vannak jól eltalált szóképei, talán kicsit kevesebb csillag és démon kellene a versekbe, de például a rágózó fekete kutya kellően abszurd, meglepő kép (Egy év). Kiemelném még Ayhan Gökhan Előszó című versének zárósorait: "kötelez, mint rokonom, / nem éhesen hagyni el /a nyelvet, mint éjféli, / megterített asztalt."

Szalay Álmos prózája (A háló) motívumaiban és stílusában is Carvert idézi, bár annál azért derűsebb; az sem kizárt, hogy csak a vízben talált "hullacsaj" miatt érzem ezt.

Bognár Péter költészetét Evellei Kata elemzi alaposan Robotológia és angyaltan című írásában, míg a fentebb méltatott Horror Pista képeiről veress dani ír. A kritikarovatból Tinkó Mátét és Fehér Renátót emelném ki: Tinkó Máté Csobánka Zsuzsáról (Belém az ujját), Fehér Renátó Korniss Péter és Závada Pál könyvéről (Egy sor cigány) írt, magabiztosan és bátran.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- Nagy Márta --


További írások a rovatból

Megjelent Tandori Dezső Egyetlen című kéziratának hasonmás kiadása
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről
irodalom

Sajtótájékoztató az Esterházy alkotóház alakulásáról
Kotányi Attila Éberen kutató élet könyvét mutatták be a Nyitott Műhelyben

Más művészeti ágakról

Az OFF-Biennále Traces of Life című kiállítása
Alex Garland és Ray Mendoza: Warfare


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés