bezár
 

art&design

2012. 08. 17.
Relatív szerencse
Interjú Vincze Ottó képzőművésszel
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Relatív szerencse A kép és a szöveg közötti átjárás lehetőségeit kutató Et Lettera – Képeket írni, szavakat rajzolni című kiállítással részlegesen újranyílt debreceni Déri Múzeum kupolatermét a tárlat idejére Vincze Ottó installációja foglalta el. A múzeumi törvényekre reagálva Vincze a "megőrzés", "publikálás", "kiállítás" és "gyűjtés" kulcsszavakat szórta fel hamuból a timpanonszerűvé deformált dobókockák körül található ülésekre, ezzel is ráirányítva a figyelmet a környező tér és a múzeumi működést meghatározó törvények anomáliáira. Többek közt erről beszélgettünk a művésszel.
PRAE.HU: A szentendrei építészeti tervtanács egykori tagjaként sokszor véleményt kellett formálnod megvalósult építészeti projektek és felújítási munkálatok eredményességéről vagy épp sikertelenségéről, úgyhogy gondolom nem teljesen értelmetlen tőled ilyet kérdezni: a Déri Múzeum felújítási tervének kivitelezése véleményed szerint mennyire tekinthető sikeresnek?

Szentendrén hét évig voltam tagja a főépítészi tervtanácsnak és a művészeti tanácsnak is, így rendszeresen találkoztam a város belvárosának – időnként a védett műemléképületeket is érintő – kérdéseivel. A közelmúltban lezajlott, csaknem az egész belvárost érintő, EU-s pénzből megvalósuló rehabilitáció kapcsán egy hosszabb cikket is írtam a helyi a sajtóba (Szentendre és Vidék, 2010. március 12.).

A Déri Múzeum felújítására fordított összeg már hasonló nagyságrend, mint amiből Szentendrén az egész belváros rehabilitációja megvalósult, ide értve a főteret, a környező utcákat, három műemléképületet és a beruházás legnagyobb szeletét: a Művészet Malmot, mely egy háromszintes új szárnnyal bővült. A Dérinél már a laikus szemnek is feltűnik, mielőtt belépne a múzeumba, hogy a fő homlokzat előtti lépcső, amin feljövet megérkezik a látogató, még egy kis fugajavítást sem kapott a hatalmas összegből. Málladozó követ találunk a zászlótartó rudak talapzatánál és hasonló a helyzet a kocsifelhajtó lábazatánál. Sérült állapotban, csorbán maradtak a bejárati kapu szárkövei is. Nem lett szerencsés a vakolat durva rusztikája sem, mely nem igazodik az épület klasszicizáló tagozatainak reprezentatív, finom, mértéktartó eleganciájához. A dörzsölt, vagy simított vakolat bizonyára jobban illett volna az épülethez.
Vincze Ottó munka közben
Odabent sem oszlanak a figyelmes tekintetű szemlélő aggodalmai. A kupolaterembe vezető lépcsőfeljáróban számtalan helyen repedések futnak a falon, az újra cserélt nyílászárók nem a szokásos módon nyílnak, de ettől lényegesen nagyobb bajt jeleznek a beázást mutató víznyomok a kupolaterem ablakai alatt. Ebben a levegős, a múzeum talán legszebb, franciás eleganciájú termében nem sikerült kijavítani a padlóburkolat hibáit, de a kopott, ki tudja hány látogatót, évet megélt plüsshuzatot sem cserélték ki az ülőkéken. A stukkódíszek valamikori fényét most egy olcsóbb, bronzporos, aranyozásnak eladott kenés váltotta fel.

Tovább haladva szembetűnő a megtartott, eredeti, szép osztású ajtók, valamint a fűtőtesteket eltakaró rácsok festése, mely tanulómunkaként is elégtelen osztályzatot érdemelne. Ezek az első képek, amik fogadják a látogatót. Nem is sorolnám tovább, pedig még nem is beszéltünk a gépészetről, amiből semmi nem kellene, hogy látszódjon a felszínen. Ehelyett – ipari épület tereire emlékeztető – méretes csövek futnak a mennyezeten. Mindent összevetve ebből a pénzből, ezt az eredményt nézve, nem hogy sikerről nem beszélhetünk, hanem inkább az épített környezetet, kulturális örökségünket oltalmazó valamiféle katasztrófavédelemre lenne szükség. Ezeket az aggodalmaimat röviden összefoglaltam egy, a Debrecen TV-nek adott interjúmban az Et Lettera kiállítás kapcsán. Az interjú ezen része azonban nem került adásba.
Vincze Ottó: Relatív szerencse (2012)
PRAE.HU: Részben épp ezekre a térbeli anomáliákra reagál Relatív szerencse című installációd, valamint szélesebb kontextusban a közelmúltbéli múzeumi törvények okozta helyzetre is. Nem politizálsz nyíltan, mégis elgondolkodtató módon teszel mérlegre egy valóban aktuális problémát. Mesélnél arról, pontosan mi is van a projekt mögött?

A politika soha nem volt a kenyerem. A művészettel szemben mindig is rövidtávú szellemi tevékenységnek tartottam. Korábban is nagyon szerettem ezt az építményt. Debrecen egyik legszebb épületét csodáltam benne, bár amikor ide érkezem többnyire a szomszédos Modemben volt dolgom.

A mostani kiállításon, a múzeum kupolatermének kör alakú teremében elszórt rendezetlenségben hat darab méretes dobókockára emlékeztető kubust helyeztem el. A kockák két oldalukon módosított, egyébként pöttyökkel ellátott, egyszínű, homogén tárgyak. A rendhagyó oldal egy múzeum sematizált piktogramját mutatja, emlékeztetve az információs közúti táblákról jól ismert jelre. Az ily módon létrejövő tárgy ötvözete egy méretes dobókockának és egy makett méretű, emblematikus múzeumépületnek. A kockák játékos összevisszaságban találhatóak a padlón, mintha épp most gurultak volna ki egy képzeletbeli játékos kezéből. A terem szélén elhelyezett, épülethez tartozó padok nem látható játékosok jelenlétét feltételezik. A burkolat mintázata pedig ismeretlen szabályokat sejtető játékmezőként értelmezhető az új kontextusban. A körben található négy pad bársonyos tapintású plüss huzatára hamuval írtam fel padonként egy-egy szót. A szavak a múzeumi törvényben rögzített alapfunkciókat formázzák, úgymint: gyűjtés; megőrzés; kiállítás; publikálás. Elképzelésem szerint a munka nem csak formai szempontból igazodik az épületrész fizikai paraméterihez, hanem helyzetspecifikusan, a közelmúltban végbement felújítási munkák okozta anomáliára is reflektálni kíván. Minden dobókocka egyben egy múzeumépületet is szimbolizál, melynek sorsa a kiszámíthatatlan, hazardírozós játék szeszélyei szerint alakul. Ráadásul a múzeumi törvény is ezekben a napokban módosult, amikor a mű elkészült.
Vincze Ottó: Relatív szerencse (2012) - részlet
PRAE.HU: A kiállítás előkészületi munkálatai közben volt szerencsém megfigyelni, milyen aprólékosan, átgondoltan készült az installációd. Amíg Csontó Lajos a hatalmas sérült betűit földhöz vágva próbálta azokat még inkább a múzeum bejáratánál látható műve részévé avatni, addig te egy-egy betűnegatív előzetes kivágásával is órákat szöszöltél, s a lehető legóvatosabban dolgoztál valamennyi munkafázisban. Mint általában, most is látható, hogy nem a tér ki- vagy feltöltése volt a célod. Az ebből következő letisztultság, formai könnyedség felfedezhető szinte valamennyi korábbi munkádon is, de vajon ösztönből vagy nagyon is tudatosan dolgozol így az anyagokkal? Mesélnél a munkamódszeredről, művészi ars poeticádról, ha egyáltalán van ilyen?


Ilyen típusú munkáimnál mindig fontosak a tér különböző elemei, amelyek együtthatóivá válnak a teljes kompozíciónak. A kupolateremben fokozott figyelemre és alázatra volt szükség ebből a szempontból. Ez nem egy neutrális, fehér falú kiállító terem, hanem nagyon is részletező az a finomszerkezetű, klasszikusan szimmetrikus, reprezentációs architektúra, amit be kellett kalkulálnom a munkám során.
Vincze Ottó: Relatív szerencse (2012) - részlet
A kérdés második felére nincs pontos válaszom. Úgy vélem, nincs vegytisztán intellektuális, kizárólag ráció vezérelte művészet, még ha ez olyannyira kanonizálódott is a mostani posztkonceptuális világ- és művészetlátásunkban. A 90-es évek közepétől az én munkáimat is az ún. érzéki koncept gyűjtőfogalma alá sorolták. Már ez a szókapcsolat is mutatja, hogy egyszerre van jelen mindkét alkotói habitus. Nem ars poeticának szánom, de vallom, hogy a művészetben, az alkotási folyamatban érési időre van szükség, aminek köszönhetően letisztul, kikristályosodik a megoldás végső fázisa.

nyomtat

További írások a rovatból

art&design

A portéka portréja A portéka portréja
Vachter János: Market – Reloaded
art&design

Art Market, Budapest, 2018 Art Market, Budapest, 2018
Beszámoló Közép-Európa legjelentősebb művészeti vásárának sajtótájékoztatójáról
art&design

A kreativitás termelése A kreativitás termelése
Esztétikai nevelés és az érzéki pedagógiai fejlesztése: Mérei Ferenc
art&design

A kivilágított felbomlás impulzusa A kivilágított felbomlás impulzusa
Csernátony Lukács László BURN, Barbie, BURN! című kiállításának megnyitószövege

Más művészeti ágakról

Szabó Magda: Csigaház, Jaffa Kiadó, 2018.
Egy képregényről, ami a női egyenjogúságról szól, egy észt sikerkönyvről, és kíváncsi gyerekekről
A zenészgörcs, avagy fokális disztónia kezelése


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés