bezár
 

film

2013. 04. 26.
One-girl show
Cate Shortland: Lore – közönségtalálkozó Saskia Rosendahllal a Művészben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
One-girl show Április 25-én a Művész moziban a nézők előtt is megjelent, és a 20. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon is fődíjas film premier előtti vetítését követő közönségtalálkozón mesélt arról, milyen volt a hátán cipelni egy nagyjátékfilmet, és miért nem szeret kiöltözni. A mindössze 19 éves Saskia Rosendahl a Lore címszereplőjeként már számos helyen elnyerte a szakma és a kritikusok tetszését.
A második világháború rengeteg súlyos témával szolgál az irodalomnak és a filmművészetnek egyaránt, ám szerencsére a Rachel Seiffert azonos című, Booker Díjra jelölt regényén alapuló Lore nem a szokásos módon nyúl a világégés témájához. Ausztrália 2013 Oscar nevezett filmje sok más alkotáshoz hasonlóan a múlttal való szembenézést firtatja, ám sokkal személyesebb stílusban. Miután a szövetségesek a végső csapást mérik a német haderőkre, a fiatal Lorénak rá kell döbbennie, az addig feltétel nélkül imádott szülei náci háborús bűnösök, akiknek hiányában ráadásul kamasz létére anyja kell hogy legyen négy testvérének, akikkel a felosztott Németországon keresztül a Fekete-erdőtől Hamburgig menekülnek nagyanyjukhoz. Természetesen útjuk során mindenhol az éhezés, az erőszak követi őket, Lore pedig ezalatt felnőtté válik.



A film főhősét alakító Saskia Rosendahl nemcsak a vásznon megdöbbentően fiatal, hanem az életben is, és ez azért kiemelendő, mert a játékidő túlnyomó részében az ő játéka a hangsúlyos, rajta áll vagy bukik, kellően hiteles képet kapunk-e a menekülő családról. Az élete első nagyjátékfilmes főszerepét játszó ifjú színésznő a Művész moziban tartott közönségtalálkozón elmondta, sokáig nem ő tűnt befutónak a címszerepre, ám az esélyesnek tartott másik színésznőt végül is tényleg túl fiatalnak ítélte Cate Shortland rendező, így Saskiáé lett a lehetőség.

A színésznő egyébként a Lorétól függetlenül tartózkodik Budapesten: Baltasar Kormákur rendezésében (Vérvonal, Csempészek, 2 kaliber) forgatja az HBO számára a The Missionary című, hidegháborús közegben játszódó sorozat pilotepizódját, amelyben fővárosunk ismét Kelet-Berlint jeleníti meg. Az Ausztráliában és Stockholmban is díjazott Rosendahl a megfeszített munka ellenére vállalta, hogy részt vesz a fődíjas alkotás premier előtti vetítésén, és a filmet követően örömmel válaszol a nézők kérdéseire.

Mint elárulta, néhány nappal az első próbák előtt kapta meg a szerepet, így igazán nehéz dolga volt, hogy a mind fizikailag, mind érzelmileg embertpróbáló alakításra felkészüljön. Igazán akkor döbbent rá, mekkora feladat is az övé, amikor az egyik idős mellékszereplő felhívta a figyelmét az egyik szünetben: bizony az ő hátát nyomja majd a film jó megítélésének súlya. A forgatás eleinte nem is ment zökkenőmentesen, hiszen az ausztrál rendezőnő nem beszélt németül, Saskia angol nyelvtudása pedig szintén nem volt tökéletes. A hosszú előkészítés, valamint az ugyancsak elhúzódó forgatás azonban jót tett a kapcsolatuknak, illetve a nyelvi problémák megoldását is elősegítette, és végül rengeteget beszélgettek a megformálás lehetőségeiről. A színésznő a felkészüléshez természetesen elolvasta az adaptáció alapjául szolgáló regényt is, ám szerepének fő jellemvonásait végül a részletgazdag forgatókönyv szolgáltatta számára. További segítség volt neki, hogy a film jeleneteit kronologikus sorrendben vették föl, valóban bejárva a Duna felső folyásától Hamburgig tartó utat, így jellemfejlődés nemcsak karakterében, hanem valós személyében is jelentkezett. A Lore 36 forgatási nap alatt készült el, ám az utazásokkal együtt összesen két és fél hónapot vettek igénybe e felvételek. A rendezőnő rengeteget próbált színészeivel, és számos improvizációs gyakorlat végeredményét a filmbe is beemelte. Ez a feladat különösen kedves volt Saskia számára, ugyanis korábban három évig volt egy improvizációs színház tagja.

Az ausztrál-német koprodukcióban készült Lore a Titanicos győzelmet megelőzően több filmfesztiválon megfordult, és Saskia egyelőre nehezen barátkozik az intenzív médiaérdeklődéssel. "A legtöbb helyen, ahová a filmet meghívják, rendszerint én is megjelenek, ám néha már túl soknak érzem a faggatózást a szerepemmel kapcsolatban. De ez hozzátartozik a munkámhoz, s tanulom is, hogy megszokjam ezt a helyzetet. Csak egy dolgot utálok, állandóan kiöltözni ezekre az eseményekre" – mondta Saskia Rosendahl, s hogy profizmusát igazolja, majd’ egy órán keresztül válaszolt a hozzá intézett nézői kérdésekre.

A Lore országos mozibemutatójának időpontja 2013. május 2., a filmet a Mozinet forgalmazza. Az azonos című regény a GABO Kiadó gondozásában jelent meg Magyarországon.
Fotó: Bach Máté
nyomtat

Szerzők

-- Muchichka László --


További írások a rovatból

Richard Linklater: Apollo–10,5: Űrkorszaki gyerekkor
Akira Kurosawa: Káosz

Más művészeti ágakról

Szlovák est a Tiszatáj szerkesztőségében
A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Kondor Ádám válaszol


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés