bezár
 

színház

2013. 12. 08.
Papért papot! – Avagy most mivégre megint a mészárlás?
Vörös a Kamrában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Papért papot! – Avagy most mivégre megint a mészárlás? Tetszik tudni, az úgy kezdődött, hogy ő visszaütött. Avagy egy semmiképp sem gyermekded látlelet arról, hogy vérrel, erőszakkal a másikból kikényszerített, vélt vagy valós igazainkat újból és újból, gyógyulni nem akaróan felbüfögjük. Brestyánszki Boros Rozália Vörös című darabja a Katona József Színház és a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának közös produkciója a Katona József Színház Kamrájában.
Szkéné színház
Itt mindenki mezítlábasan jön-megy a bácskai műanyag pasztilla-földtömegben az előadás során. Belesüppedve, belemélyedve, belegázolva. Mintha valami futóhomok vagy magába rántó láp lenne. A földnek az itt és mostja, a magába húzó-szívó ereje. Amit hol a halottjaikra lapátolnak, hol pedig, mint menedéket és rejtő helyet használnak. Mert ebben az előadásban ez a műanyag pasztillaföld az életet jelenti. Azt, amiben és amiből az ott élő lakosság, a magyar és szerb ember benne gyökeredzik és kisarjad.
 
Nincs szereposztás sem, csak szereplők, akik hol mellékesebbek, hol előtérbe toltabbak, de mindig mindnyájan és egyformán főszereplők. A háborús cselekmények tragikuma pont ettől lesz fenyegetően terhes, nyomasztó egy ilyen rendezői olvasatban. A kimagyarázhatatlan kegyetlenkedések dokumentuma, amely nem a kétes történelmi igazságot hivatott hirdetni, csak megmutat, megmutat úgy, hogy a felelősség alól való kibúvás lehetetlenné váljon. Itt nincs nagy vagy jelentéktelen alakítás, csak finoman összeérő, egymáshoz simuló. Mesterien kidekázott színészi játék, igazi együttjátszás ez, amely homogenitása karakteres dallammá áll össze. Annak a dallamává, amelyben mindnyájan egyformán részesei vagyunk a szenvedésnek és a szenvedtetésnek. Mert itt nem a fasizmus vagy kommunizmus diadala vagy bukása a hangsúlyos, hanem a polgári lakosság értelmetlen, fájdalmas szenvedése.
  Brestyánszki B. R.: Vörös
Egy anya (Szirtes Ági) elkezdi a történetmesélést ’42 decemberéről, a Horthy engedélyével Bácska területére bevonuló német, majd magyar katonák akcióiról. Mesélése örvénylő jelenlétébe az első percek után beszippantódunk mi is. A mesélésének habitusából érezni, hogy most nem a saját szájíz szerint előadott verzió igazabbnak ható olvasata lesz a lényeg, hanem a mindannyiunk érintettségének a hangsúlyozása.
 
Az anya megeleveníti a bácskai magyar lakosság elszenvedte német razziát. Így a történet felidézésében minden végtelenül emberi, közvetlen. Az anya két lánya szinte verseng, hogy egymást túllicitálva elősorolják, mintha csak bor melletti kvaterkázásról lenne szó, hogy melyik ismerősük halt meg előbb egy-egy német kézigránáttól. Ez a már groteszkbe forduló csevej csak fokozás. Az elbeszélhetetlen borzalmak keresetlen közvetlenséggel előadott nagytotálja. Elemi erejű közvetlenség. Szinte érezzük, hogy ez a fajta véráztatta mesélés csak nyitány lehet, hogy a történet bugyraiból, az elbeszélés előre haladtával, egyre inkább sorjáznak majd elő a sokkolásra alkalmas egyéb epizódok is.
  Brestyánszki B. R.: Vörös
Néhány jelenettel később az anya és lányai már a partizánoknak a magyar lakosságon elkövetett mészárlásainak ott maradt véres nyomait igyekeznek kimosni az áldozatok ruháiból. Aztán sorra következnek ennek a ’44-es jugoszláv kommunista partizán bosszúhadjáratnak felvillanó képkockái. Az eleven egymásutániságukat csak győzzük követni! Ebben a rendezői olvasatban az adatközlők (szemtanúk) emlékezései háromdimenzióssá válnak.
 
A kollektív bűnössé nyilvánított lakosságot a partizáncsapatok nem kímélik. Hol a falu kisbíróját kínozzák, beismertetve vele, hogy a zsidóellenes rendeletek kidobolását azért tette meg, mert maga is fasiszta. A hidegvízként a fejére zubogó műanyag pasztillák okozta remegésétől mi is vacogunk. Hol pedig a falu jegyzőjének (Fekete Ernő) büszke öntudatát próbálja egy partizán őr megtörni, de hiábavalóan. Fekete jegyzőjéből árad a csorbíthatatlan magabiztosság, a zsidólistát író hazafias öntudat. Hányavetiség és elegáns felsőbbrendűség. Alakítása egyfajta szamárvezető is a Horthy-féle népnemzeti és a partizán-kommunista világolvasatok kibékíthetetlenségéről, az "akinél a fegyver, annál a törvény" végletekig leegyszerűsített világrendjéről.
Brestyánszki B. R.: Vörös
 
A színpadon a partizáncsapatoknak a szándékosan túlerőltetett mozgás- és tánckoreográfiája, egy partizánnak a szimbolikus, széles ívű, vörös zászló lengetése, a Tito katonáknak egymással és a magyar lakossággal is szerb nyelvű kommunikációja mind-mind jól kimért dózisokban adagolt kifejezése egy öntörvényű, elvakult bosszúhadjáratnak. Mindezt úgy csinálják, hogy az intenzív, erős atmoszféráját ennek a pogromnak a fizikai elviselhetőség határig viszi, megadva az alaptónusát a ’44-es szerb megtorlásnak.
 
Körbeüljük egy estére Bácskát. Ezt a süppedős, lépteinket nehezítő műanyag pasztillákból megteremtett földet (a díszletet Cziegler Balázs tervezte). A díszlet nem csupán egy metafora, hanem eleven közeg is, amiben a történet, minket is magába húzva, életnagyságú lesz. Életmese a hús-vér történelmünkről. Megfosztva a megszépítő sallangoktól. A szöveget Brestyánszki Boros Rozália a több ezer oldalnyi adatközlő beszámolóit tartalmazó anyagból úgy szőtte meg, hogy itt-ott meghagyta azokat a tájszólásokat, amelyeket az eredeti szemtanúk is használtak a vallomásaik során.

Az előadás záróképében Máté Gábor precízen összesűrítette a darab esszenciáját. A meztelenre vetkőztetett magyar lakosság háttal áll az őt kivégezni akaró, de már a kimerülés és a szétzüllés határán lévő partizáncsapatnak és a nézőknek. Mindkét oldalnak a totális sebezhetőségét olvashatjuk ki mindebből, amit Szirtes Ági keretbe foglaló mesélése csupán elmondani, tudatosítani és az elmélyítést segítve megmutatni akar.

Ezek 2013-ban sötét lapjai történelmünknek. Efféle varasodó sebkaparászás most amúgy is reneszánszát éli. Énkép-keresés a mögöttünk szétmálló századunk jeleneteiből? Jajongó kérődzés a kinek miért fájt jobban momentumain? Avagy ki és miért bűnösebb, mint a másik? Nem. Mert ez a mátéi értelmezés radikálisan másra tesz kísérletet, egyszerűen csak láttat. Az "aki fegyvert fog fegyver által vész el" rutinszerűen elmondható igazságát emelkedetten és a távolról szemlélő, de a totális személyességet is vállaló empatikusságával értelmezi. Mert mindezt nem a szemet szemért értelmetlen, kegyetlenül sebezni bíró szekértáborainak a hadjárataként adja hírül. Hanem ez az emberi drámaiságot megtartó, de tárgyilagos elmondása annak, amit bármely hatalom a lehetőségeivel visszaélve a védtelen honpolgárral a háborús időben megtenni képes. Vörösen, sajgón, de épp így lehetőséget is engedve a gyógyulásnak. Mert ebben a Máté-rendezésben pont ez a nagyon gondosan fölépített momentum, ez a "hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, tudjuk, miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp" a döntően hangsúlyos.

Brestyánszki Boros Rozália: Vörös 
                                                                                        
Szereplők:
Ambrus Richárd
Baráth Attila
Csernik Árpád
Dankó István
Fekete Ernő
G. Erdélyi Hermina
Hegymegi Máté
Kalmár Zsuzsa
Körmöci Petronella
Kovács Lehel
Mészáros Béla
Pálfi Ervin
Szilágyi Nándor
Szirtes Ági
Szőke Attila

Díszlet: Cziegler Balázs
Jelmez: Kovács Andrea

Rendező: Máté Gábor

A Katona József Színház és a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának
közös produkciója a Katona József Színház Kamrájában.

Bemutató: 2013.november. 8.
Katona József Színház, Kamra

Kapcsolódó cikkek


nyomtat

Szerzők

-- Csatádi Gábor --


További írások a rovatból

Shakespeare Macbethje az Örkény Stúdióban
Márton Gábor Csaba Apák fiai című előadása az AppArtban
színház

Felmagasztosulva Felmagasztosulva
Édes Anna a Miskolci Nemzeti Színházban
A 3G Színház Öröm és boldogság-előadása a Szkéné Színházban

Más művészeti ágakról

Filmélmények a 9. Frankofón Filmnapokról
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Nemzetközi filmes díjak


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés