bezár
 

gyerek

2015. 10. 23.
Kiosztották az Aranyvackor díjakat
Szabó Imola Julianna és Metzing Eszter munkáját ítélték a legjobbnak
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében október 22-én adták át az Aranyvackor díjakat azoknak a tehetséges íróknak és illusztrátoroknak, akikről a zsűri úgy gondolta, hogy munkáikból mind képileg, mind tartalmilag igényes gyerekkönyv készíthető. A szakemberekből álló bizottság elsősorban azokat a munkákat díjazta, amelyeknél a szöveg mentes a szirupos gügyögéstől, és amelyek tipográfiája, illusztrációja művészi színvonalú volt.

A 2007-ben alapított Aranyvackor pályázat népszerűségét jól jelzi az a tömeg, ami tíz órára zsúfolásig megtölti a dísztermet. Gévai Csilla köszönti a nagyszámú érdeklődőt, majd elmondja, hogy az ő pályáját erősen meghatározta az Aranyvackor, ami szerinte még mindig a boldog és szabad alkotást hangsúlyozza. Hozzáteszi, hogy a díj azért is fontos, mert ez a pályázat lehetőséget teremt a tehetséges, de még nem befutott alkotóknak arra, hogy kipróbálják és megmérettessék magukat fiatalon, mert így később eredményesebben léphetnek erre a pályára.

Kovács Eszter, az egyik alapító zsűritag is kiemeli, hogy sokan az Aranyvackornak köszönhetően kezdték el a pályát, vagyis a pályázat valóban jó megmutatkozási lehetőség volt az írók és az illusztrátorok számára. Ebben az évben közel 300 pályázat érkezett be hozzájuk, amiből hatvan munkát válogattak ki a második körre, ezek pedig már tíz jelentős gyermekkönyvkiadóhoz is eljutottak, így biztosan lesz közöttük jó pár, amikre valamelyik felfigyel majd.

aranyvackordk

Kovács Eszter és Gévai Csilla

Az idei pályázat témája a rázós ügyek voltak, Berg Judit szerint a pályaművek nagyobb része egyáltalán sehogysem viszonyult ehhez a témához, melyek így értelemszerűen nem is kerülhettek be már a második körbe sem. Azok, akik pedig hozzányúltak ehhez a kérdéskörhöz, leginkább a válást, a nagyszülők (vagy szülők) halálát, a fogyatékosságokat, az iskolai problémákat és a másságot, illetve a betegségeket dolgozták fel. A zsűri azt értékelte, ha a szerzők e témákhoz hitelesen, a mai gyerekek nyelvén közelítettek, de nem szerették azokat a szövegeket, amelyek „hülyének nézték a kicsiket” és sziruposan, gügyögve szóltak hozzájuk. Berg Judit szerint a jó gyerekkönyv szerzője vagány, és komolyan beszél a gyerekekkel a nehéz témákról is.

Paulovkin Boglárka illusztrátor úgy gondolja, hogy képben ugyanez az állítás érvényes: az illusztrátoroknak sem kell a kliséket halmozniuk, nem kell igazodniuk a hagyományos gyerekkultúrához, sokkal fontosabb az eredetiség. Emellett pedig lényeges szempont volt a könyvben való gondolkodás is, tehát a jó illusztrátor nemcsak szépen rajzol, az a jó, ha a kép és a szöveg szerves egységben van egymással.

aranyvackordk2

A zsűri

Szintén fontos, hogy a gyerekkönyvterv ne egy elszigetelt akció legyen, teszi hozzá Révész Emese, hiszen a gyerekirodalom szerves része a kortárs kultúrának, ezért is szükséges például, hogy a gyerekkönyv nyelvezete korszerű legyen. A gyerekek egyébként is nyitottak a stiláris különlegességekre, ezért bízni kell bennük, hogy képesek ügyesen értelmezni a gyerekirodalom sokszínűségét.

Lovász Andrea összegzésként elmondja még, hogy igen nehéz eltalálni a gyerekkönyvnél a megfelelő hangot, azonban nagyon fontos figyelni arra, hogy ne akarjunk prédikálni a kicsiknek, mert azt nem fogják díjazni. Szerinte jó gyerekkönyvek akkor születnek, ha a szerzők felvállalják a semmibe való ugrást, ha képesek elrugaszkodni az előképektől és kilépni a komfortzónából, ha tudnak egy kicsit „őrültek” lenni. Urfi Péter pedig levelében hangsúlyozta, hogy mennyire fontos, hogy a gyerekek már egészen kicsiként találkozzanak a rázós ügyekkel, komoly témákkal, mert így gondolkodó és önreflexív felnőttek válhatnak belőlük.

Az építő gondolatok után Fábián Péter a nyertes munkákból olvas fel egy-egy részletet, miközben Gévai Csilla kihirdeti az Aranyvackor díj nyerteseit és különdíjasait:

 

1. helyezett: Szabó Imola Julianna - Metzing Eszter: Júlia, a bársonynyúl

2. helyezett: Kertész Erzsi - Kasza Julianna: NEM mese

3. helyezett: Wéber Anikó - Gráf Dóra: A sárkány, aki nem tudott repülni

 

Kiadói különdíjak:

Cerkabella Kiadó: Halász Bálint - Varga Vera Villő: ARMORO

Diafilm Kft.: Sárvári Töttös Gyöngyi - Bánkövy Kata: Momo és Bip

Kolibri Kiadó: Maksa Kinga - Gárdos János: Levendula utca 8.

Manó Könyvek: Kolozsi László - Igor Lazin: Apufa

Naphegy Kiadó: Bakos Barbara a Vince és Buda illusztrációiért

Pagony Kiadó: Kertész Erzsi - Kasza Julianna: NEM mese

Scolar Kiadó: Szimonidész Hajnalka illusztrációi

Tilos az Á Könyvek: Nagy Anikó Johanna - Baracsi Gabriella: Egy süti naplója

Papírhajó-Bárka különdíj: Kocsis Noémi - Nagy Orsi: A láthatatlan Pintyő

A Magyar Grafikusművészek Szövetségének különdíja: Schuller Mária és Cselőtei Zsófia illusztrációi

 

Aranyvackor díjátadó a PIM-ben, 2015. 10. 22.

Fotó: Bach Máté

Interjú Kovács Eszterrel az ötödik Aranyvackor kapcsán

nyomtat

Szerzők

-- Kocsis Katica --


További írások a rovatból

Beszélgetés Rebecca Dautremerrel a PesTexten
gyerek

Gyermekprogramokkal, Kosztolányi-esttel és Misztrál-koncerttel várják az érdeklődőket a Hild-villában
Négy pályakezdő tanár Fenyő D. György módszertani könyvéről
gyerek

40 év alatti, fiatal alkotóknak

Más művészeti ágakról

Szerelmi háromszög az első világháború árnyékában
Reflexió az azt beszélik az Orczyn kiállításra
Priscilla a velencei filmfesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés