bezár
 

art&design

2015. 11. 02.
Sóraktár és paloták között, a szerelemre építve
Az 56. Nemzetközi Képzőművészeti Biennále kísérő kiállításai
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mintegy ötven kiállítást tekinthetünk meg Velence különböző pontjain, az 56. Nemzetközi Képzőművészeti Biennále szervezésében. Némelyek egy bizonyos téma vagy művészeti csoportosulás köré rendeződtek, de vannak egy-egy adott ország művészetét bemutató tárlatok is. Templomokban, csodás palotákban, sóraktárban és egy volt szerzetesrend falai közt jártunk.

Kétségkívül izgalmas megoldás, hogy egészen más funkcióval bíró, nem kiállításoknak szánt épületekbe kortárs alkotások kerülnek. Egyrészt, mert így olyan helyeket, monumentumokat kereshetünk fel, melyek az év többi részében zárva tartanak. Másrészt, mert egy kiállítást a többitől külön térbe helyezve sokkal komplexebbé tehetünk, mintha egy óriási épületben, egymás után néznénk meg sok száz fotót, képet, szobrot, installációt. Minden egyes kiállítás után szünetet is tudtunk tartani, hisz rövid idő alatt több száz művet megnézni vitathatatlanul próbára teszi a befogadót, a figyelem intenzitását, az élmény valódiságát.

A Biennále alkalmából kiállítást szerveztek működő és már használaton kívüli templomokban is. A Sant’Antonin templomban a Conversion – Recycle Group (Beszélgetés – Újrahasznosító csoport) című anyagot nézhettük meg. A moszkvai művészek, Andrey Blohkin és Georgy Kuznetsov, a templom homlokzatára, illetve a templom belső terébe újrahasznosított anyagokból készített szobrokat helyeztek. A leheletkönnyű, lukacsos anyag érdekes ellenpontja a templomokban használt súlyos dolgoknak, a kőnek, a márványnak. A fehér „háló” a szellemire, a testen túlira utal, de eszünkbe juttatja a digitális technika legújabb megoldásait is.

Conversion – Recycle Group

Szent György szigetén, az azonos nevű templomban Jaume Plensa Together (Együtt) című, óriás méretű, a templomteret jelentősen betöltő installációjára csodálkozhattunk rá. Egy kínai-spanyol származású lány szolgált modellként a fémdrótokból alkotott fejhez. Plensa párbeszédbe kívánta állítani a multikulturális háttérrel rendelkező modelljét, a ma emberét a majd ezer éves templommal, s a kortárs alkotást a kétezer éves keresztény liturgiával.

Portugália a csodálatos Loredan Palota történelmi könyvtárában adott helyet Joao Louro koncepcióművész elgondolkodtató „feliratainak”. Louro természetesen az adott teret figyelembe véve készítette el alkotásait. A Biennále kiállításain nem egyedülálló, hogy a mondatok, szövegek, plakátok különböző technikával jelenítődnek meg. A gesztussal, hogy a feliratokat az eredeti környezetükből kiragadják, arra ösztökélik a nézőt, hogy újragondolja a szóhoz, a nyelvhez való viszonyát.

Scotland+Venice

Mintegy tíz palotába is ellátogathattunk a Biennále jóvoltából. A kiállítások meghatározó élménye volt, hogy a teraszról a világ egyik legszebb „utcájára” láthattunk. Scotland+Venice (Skócia+Velence) címmel a Palazzo Fortunában Graham Fagen összművészeti produkciót valósított meg. A szalonban egy hajókötélből készített, horgonyra is emlékeztető hatalmas „fát” állítottak ki. A második teremben Velence szimbólumait gondolta némileg újra a művész: különböző anyagokból készített maszkokat szúrt egy fémvázra. Legizgalmasabbnak a harmadik, egyben utolsó terem mutatkozott, ahol négy monitor képezett „kvartettet”. Fagen, különböző stílusban alkotó, neves zenészeket kért fel a produkicó megvalósítására: Sally Beamisht, a Scottish Ensemble művészét, a reggae énekes Ghetto Priestet, és Adrian Sherwood zenei producert. Fagen ezzel a média-installációval a skót költő, Robert Burns egyik versét, a The Slave’s Lamentet kívánta újraértelmezni.

Ciprus a Palazzo Malipieroban, az építészeti anyagokkal játszott. A Two Days After Forever  (Két nappal mindörökké után) című kiállítás az archeológiának a történelem elbeszélésében betöltött központi szerepére szeretett volna rávilágítani. A „berendezés” nélküli üres termek az anyagokra fókuszáltak. Volt, ahol egy fapadló hívta fel magára a figyelmet, volt, ahol a falakra függesztett, képre emlékeztető mozaik. Néhány terembe csak benézni lehetett, mert halomba rakott építészeti anyagok köszöntek vissza. Ez utóbbi ötlettel az 55. Biennálén már találkoztunk korábban.

Alia Al Farsi: Nostalgia between unreal and real

Lélegzetelállítóan szép belülről is a Palazzo Barbaro, ahol Rashad Alakbarov és Almagul Menlibayeva show-ra emlékeztető, The Union of Fire and Water (A Tűz és a Víz Egyesülése) című kiállításán jártunk. A több száz éves festmények, cserépkályhák, freskók és csillárok között, egy 1912-ben, Bakuban, velencei gótikus stílusban épített palota, a Mukhtarov Palace történetét felidéző tárgyak között jártunk. Sejtelmes lépcsőlabirintus, egy „tükörterem”, egy szoba felborított székkel és macskával, illetve egy nyitott szekrénybe akasztott menyasszonyi ruha sejtették a nézővel, hogy izgalmas, felkavaró történetről lehet szó.

Az is bőven talál majd izgalmas kortárs alkotásokat, performanszokat vagy videoinstallációkat, aki csak a Zattere negyedbe szeretne ellátogatni, a Képzőművészeti Akadémia közelébe. A régi sóraktár, a 001 Inverso Mundus (Fordított Világ 001) videoinstallációnak otthont adó épület, nem mindennapi hely. A hatalmas, kb. tíz méter széles, videón (a lengyel pavilon használ hasonlót a Giardiniben) egy középkori karnevált jelenítenek meg, lassított felvételen, modern történetbe ágyazva. A mesebeli, repülő alakok magukkal ragadják a nézőt. Valóban, a mintegy tizenöt perces videót telt házzal vetítik le többször egymás után is. Pár méteren belül, a sóraktár többi épületében, még két izgalmas kiállításra nézhetünk be: az egyik, a We Must Risk Delight (Kockáztatnunk Kell a Gyönyört) című, egy Los Angeles-i kortárs művészeti csoport alkotásait mutatja be, nemzetközi környezetben most először. A címet Jack Gilbert, Nobel-díjra jelölt költő egy verse inspirálta. A másik, az In the Eye of Thunderstorm (A vihar szemében) című, amely pedig az arab nyelven beszélő világ művészeinek jövőről való elképzeléseit tárja elénk. Shooruq Amin, a kiállítás egyik alkotója installációjával egy ígéretet tesz: We will build the city on art and love (A várost művészetre és szerelemre fogjuk építeni). Így legyen!

Fotók: Kovács Rita

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Kovács Rita --


További írások a rovatból

art&design

Az eltűnt idő nyomában Az eltűnt idő nyomában
Tértelen hely projekt: A Blaha Lujza tér múltja és jelene négy fiatal szemével
art&design

Mágikus önbeállítás Mágikus önbeállítás
Galántai: 80. Riport a kapcsolati hálóról, A jövő emlékei című kiállításról és az Artpoolról az intézet kurátorával, László Zsuzsával
art&design

Kereszt a világ végén Kereszt a világ végén
Keresztes Zoltán oroszországi fényképeiről
art&design

Az otthon fogalma alapjaiban határozza meg munkáimat Az otthon fogalma alapjaiban határozza meg munkáimat
Interjú Schwéger Zsófia festőművésszel külföldi felsőoktatásban szerzett tapasztalatokról, kapcsolati háló építéséről és az időbeosztás fontosságáról

Más művészeti ágakról

irodalom

Kicsoda Esterházy a magyar irodalomban? Kicsoda Esterházy a magyar irodalomban?
Három tematikus különszám bemutatójáról
A Mirrén titkának könyvbemutatója
irodalom

Közösség újraépülőben Közösség újraépülőben
Borsik Miklós és Biró Krisztián kötetbemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés