bezár
 

színház

2016. 10. 22.
Másfél kiló zselé
Mellékhatás a Rózsavölgyi Szalonban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Van-e jogunk beleszólni mások életébe? Feláldozható-e az egyén a tudomány oltárán? Hol kezdődik az ember felelőssége? Erre keresi a választ Valló Péter legújabb rendezése, a Mellékhatás, amit a Rózsavölgyi Szalonban mutattak be.

Lucy Prebble darabja egy olyan területre kalauzolja el a nézőt, ahová az átlagember ritkán nyerhet betekintést, éppen ezért mindenki számára érdekes lehet egy-egy elejtett információmorzsa. Ráadásul a szerző két egyetemista szerelmén keresztül mutatja be egy gyógyszerkísérlet fázisait, ezáltal még közelebb hozva a történetet a fiatalabb generációhoz.

Szkéné színház

Connie (Sodró Eliza) és Tristan (Porogi Ádám) önként vállalkoznak rá, hogy rajtuk – egészséges embereken – teszteljenek egy depresszió kezelésére szolgáló szert. A lány és a fiú már az első pillanatban szimpatizál egymással, szerelmük pedig az idő múlásával (és a dopamin-adag növelésével) kibontakozik, elmélyül. Aztán megtörténik a baj, és a felelőtlen döntések sorozata tragédiához vezet. Ám nem csak az ő két hétbe sűrített sorsukat követhetjük nyomon, hiszen a kutatást vezető Lorna (Tóth Ildikó) és főnöke, Toby (Lengyel Ferenc) közös múltja egy újabb izgalmas fordulattal gazdagítja a történetet.

Már a darab eleji könnyed közjáték sejteti a baljós végkifejletet, bár ekkor még csupán azt gondolhatjuk, hogy az előadás a felszínt kapargatja, és afféle „komédiázással” próbálja oldani az események súlyát. Hamar kiderül, hogy ez a megállapítás nem is lehetne távolabb a valóságtól. Tristan lazának tűnő stílusa mögött – hiszen ő már szinte hobbynak tekinti a kísérletekben való részvételt – valódi aggodalom lapul, ami fokozatosan tör felszínre, ahogyan látja az első kutatásában résztvevő Connie izgalmát.

A pszichológus hallgató lánynak gyanússá válik a sok teszt, természetes kíváncsisága pedig nem tervezett látogatásokhoz vezet az orvosi szoba irányába. Olyan információk birtokába jut, amikről nem tudhatna, ez pedig csak tovább ront a szerelmesek amúgy is szorult helyzetén. Lorna magánéleti válsága ekkor gyűrűzik be a történetbe. Míg a darab elején úgy tűnik, hogy szigorú szabályrendszere kizárólag a kutatási érdekekre vezethető vissza, lassan kiderül, hogy talán még szkeptikusabb, mint maguk az alanyok, vaskalapos fegyelme mögött pedig saját problémái állnak.

Itt fogalmazódik meg az első dilemma, miszerint összemosódhat-e munka és privát szféra. Az előadás látszólag nem kíván állást foglalni ebben a kérdésben, a nézőre bízza a döntést. Mindazonáltal az elejtett félmondatok arra engednek következtetni, hogy az alkotók úgy vélik: súlyos és némely esetben tragikus következményekkel járhat a határok átlépése. De vajon meg tudja-e reálisan ítélni a gyógyszeres befolyásoltság alatt álló kísérleti alany, hogy hol van a tűrőképességének a határa, illetve racionális döntést hoz-e az az orvos, aki veszélynek teszi ki a pácienseket a tudomány érdekében? Lorna a legvégsőkig csak az élő test mögötti embert látja. Ám ezzel együtt nem képes olyan objektív maradni, mint Toby, akit kizárólag üzleti érdekek hajtanak. Ilyen formán fekete-fehérré válik a történet, nincs köztes út, csak a jó és a rossz, objektív és szubjektív. Hogy ki melyiket gondolja a járható útnak, azt teljes mértékig a közönségre hagyják.

Végül nem marad más, mint a felszakadt sebek ápolása és a magyarázkodás. Az a fajta ködös mese, amiben a jó hírű orvos kiáll a nézőkből átlényegülő konferencia-közönség elé, és elmondja egy meghiúsult kísérlet eredményét. Az az önámítás, amiben a kutatás vezetője élettörténeteket mesél, olyan emberekét, akik ugyanúgy a homályba vesznek, mint azok a szerek, amiknek megtagadták a forgalomba hozatalát.

Csak az alanyok maradnak némák. Ők csendben próbálnak továbblépni, miközben szemünk előtt lebeg az a zselével, műanyaggal tartósított emberi agy, ami a tudósok számára minden próbálkozás ellenére a legnagyobb rejtély maradt.

Az előadás nem dolgozik látványos elemekkel, nincs is szüksége rá, hiszen a tér mérete, a téma és színészi játék tökéletes összhangja megteremti azt a bensőséges hangulatot, amitől egy pillanatra sem válik unalmassá vagy lapossá a történet.

Valló Péter láthatóan igyekezett a színészek felől megközelíteni a darabot és az ő élményanyagukból táplálkozni, ezzel egy olyan mankót adva a kezükbe, amivel magabiztosan, botlás nélkül kísértek végig minket a darabon.

Sodró Eliza Connie-ja első ránézésre naiv, ám szendének cseppet sem mondható lányból válik érett, felnőtt nővé. A fiatal színésznő korát meghazudtoló komolysággal járja be azt a buktatókkal tarkított utat, amit a karakter megkíván. Megéli az érzelmek széles skáláját a szerelemtől a közönyön és kétségbeesésen át a gyűlöletig és elfogadásig.

Bizonyos szempontból könnyebb dolga van a Tristant játszó Porogi Ádámnak, hiszen az ő figurája sokkal letisztultabb, kevesebb eszközzel dolgozó karakter. Mégis, talán pont az adja a szerep nehézségét, hogy a lazaságon és a látszólagos „rosszfiús” fizimiskán túl ki kell ragyognia a fiú valódi énjének. Porogi pontosan úgy meséli el Tristan történetét, ahogy a karaktere jellemzi magát: egyszerűen, tisztán és minden kerülőúttól mentesen. Megszólalásai olyan jól érzékeltetik a fiú jellemét és gondolkodását, hogy nincsen szükség elmaszatolt rájátszásra.

Hasonló a helyzet Toby-val is, ám Lengyel Ferenc lágy hanghordozása pont az ellenkező hatást váltja ki. Habár a karakter üzletember énjéhez jól illik ez a megnyerő, bársonyos halk beszéd, szerelmi vallomása hamisan cseng, érzelmi kitörése meglepő és váratlan. Ám mégsem érezzük, hogy ő lenne „a porszem a darab gépezetében”, mert tökéletesen illik a Lornát játszó Tóth Ildikó harsányságához. A két szereplő közti kontraszt teremti meg azokat az ellenpólusokat, amelyek mentén világossá válik a nő tragédiája.

Tóth Ildikó az előadás legkiegyensúlyozottabb alakítását nyújtja, magabiztosan uralja a játékteret, és vezeti végig a nézőt a darabon.

A Mellékhatás – amit már a bemutató előtt nagy érdeklődés övezett – tökéletesen bizonyítja, hogy a kőszínházi trendektől eltérően az olyan előadás is lehet igazán érdekes és izgalmas, mely letisztult, látványos technikai megoldások nélküli és aktualizálási kísérletektől mentes, és pusztán a színészi játékra épül. Ehhez pedig nem kell más, csak négy jó színész, két ágy, egy vetítővászon és a Rózsavölgyi Szalon színpada.

 

Lucy Prebble: Mellékhatás

Dr. James: Tóth Ildikó
Toby: Lengyel Ferenc
Connie: Sodró Eliza
Tristan: Porogi Ádám

Díszlettervező: Enyvvári Péter
Jelmeztervező: Remete Kriszta
Dramaturg: Kovács Krisztina
Fordító: Kovács Krisztina
Rendezőasszisztens: Őri Rózsa


Rendező:Valló Péter

 

Bemutató: 2016. szeptember 16.

Rózsavölgyi Szalon

 

Fotók: Éder Éva

nyomtat

Szerzők

-- Vass Antónia --

1990-ben született Székesfehérváron, az ELTE irodalom- és kultúratudomány mesterszakán végzett. Rendszeresen ír színházról és irodalomról különböző portáloknak, emellett fotózással is foglalkozik, leginkább színházi előadásokat fotóz. 2015-ben színikritikusi ösztöndíjat nyert, a Prae.hu-n 2016 óta jelennek meg cikkei.


További írások a rovatból

Penelope Skinner: A legenda háza a Belvárosi Színházban
A tatabányai Jászai Mari Színház Hóhérok előadása a Városmajorban
színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Somorjai Réka: BOJZ című drámája a Szkéné Színházban

Más művészeti ágakról

A BIFF filmfesztivál UNSEEN fotókiállítása
A filmek rejtett történetei a BIFF-en


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés