bezár
 

film

2014. 12. 16.
Jelenczki István kapta a Szkíta Aranyszarvas díjat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jelenczki István filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja vehette át idén a Szkíta Aranyszarvas filmművészeti díjat kedden Budapesten.

"Jelenczkitől idegen a felület, számára csak a mélység létezik" - méltatta az elsősorban dokumentumfilmjeiről ismert alkotót Tóth Klára filmkritikus, hozzátéve: a rendező "úgy lát és láttat, ahogy kevesen".
    

prae.hu

Mint emlékeztetett, Jelenczki István korai filmjei az emberséges élet és az emberséges halál lehetőségére hívták fel a figyelmet, majd olyan személyiségekről készített portréfilmeket, mint Mészöly Miklós, Polcz Alaine vagy Papp Lajos, 2006 után pedig a magyar történelem felé fordult alkotói érdeklődése.
    

Jelenczki István elmondta, hogy másfél éve László Gyula történész-régészről készül dokumentumfilmet készíteni, de Reményik Sándor, Radnóti vagy Pilinszky verseihez is tervez filmet forgatni.
    

A díjat alkotója, Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész, az oklevelet pedig Vincze Gábor papírmerítő mester adta át Jelenczki Istvánnak.
    

A Szkíta Aranyszarvas díj magánszemélyek által alapított, évente kiosztott filmművészeti elismerés, amely azokat a magyar alkotókat jutalmazza, akik több évtizedes munkásságukkal itthon és külföldön elismerést szereztek a magyar filmnek, és alkotásaikban a magyar és az európai szellemiség együtt van jelen.
    

A 2002-ben alapított művészeti díjat eddig mások mellett Hintsch György filmrendező, forgatókönyvíró, Jeli Ferenc filmrendező, Hildebrand István operatőr, Morell Mihály vágó, Fakan Balázs dramaturg, Dárday István filmrendező, Csurka István író és András Ferenc rendező vehette át.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Gareth Edwards: Jurassic World – Újjászületés
Len Wiseman: Balerina
Mike Cheslik: Hundreds of Beavers
A Hétköznapi kreativitás pályázat nyertes filmjei

Más művészeti ágakról

Tudósítás az ELTE Tolnai-emléknapjáról - első rész
Neige Sinno Nyomorult tigris című művét mutatták be a Francia Intézetben
art&design

A 7layers című csoportos kiállítás a Pikszisben
Robert Icke Szophoklész-átirata a Radnóti Miklós Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés