film / hírek
2024. 03. 23.
Korkép, portré, krónika, valamint hungarikumok és helyi értékek témakörben hirdették meg a 23. Lakiteleki Filmszemlét, amelyre szeptember végéig lehet jelentkezni – közölte Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola alapítója az MTI-vel.
2024. 03. 22.
Pénteken indul és május 31-ig tart az European Film Challenge harmadik magyarországi fordulója. A verseny győztese idén a Szarajevói Filmfesztiválra juthat el.
2024. 03. 21.
Hat televízió- és streaming szolgáltatásra készülő film gyártására szavazott meg támogatást a Nemzeti Filmintézet (NFI).
2024. 03. 20.
Különleges módon mutatja be párkapcsolati trilógiáját Hajdu Szabolcs és társulata. A B32 Galéria és Kultúrtérben április 3-án és 13-án filmen és színpadon is megtekinthetőek lesznek az Ernelláék Farkaséknál, a Kálmán-nap és az Egy százalék indián című alkotások.
2024. 03. 19.
Hevér Dániel rendezése, a Valami madarak a bergamói fesztiválon elnyerte a második díjat, Moldovai Katalin Elfogy a levegő című alkotása pedig a zsűri díját kapta meg a belgiumi Mons nemzetközi filmes versenyén – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) hétfőn az MTI-vel.
2024. 03. 14.
Az alkotók jelenlétében mutatták be szerda este Budapesten a március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról szóló Most vagy soha! című történelmi kalandfilmet, amely csütörtöktől látható országszerte a mozikban.
2024. 03. 12.
Egy nappal hosszabb, tizenegy napos lesz idén a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF), a szemle 23. kiadása június 14. és 24. között zajlik - közölték kedden az MTI-vel a szervezők.
2024. 03. 11.
Az Érdekvédelmi terület című brit film kapta a legjobb nemzetközi film díját a 96. Oscar-díjátadó gálán helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben.
2024. 03. 11.
Az Oppenheimer kapta a legjobb film Oscar-díját, a Szegény párák sztárja, Emma Stone lett a legjobb színésznő, az Oppenheimer címszerepét alakító Cillian Murphy pedig a legjobb színész az amerikai filmakadémia vasárnap este megrendezett 96. díjátadó ceremóniáján a Los Angeles-i Dolby Színházban.
2024. 03. 11.
Mihalek Zsuzsa, a Szegény párák díszletberendezője elnyerte az Oscar-díjat a legjobb produkciós tervezés kategóriában Shona Heath és James Price brit látványtervezővel együtt a helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben megrendezett 96. Oscar-díjátadó ceremónián.