bezár
 

art&design

2011. 04. 23.
Nagyszabású tavaszi bemutatóra készül a hazai divatvilág színe-java
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A hazai divatszakma legismertebb ifjú tehetségei veszik birtokba április utolsó két napján az idén debütáló Budapest Essential Looks rendezvény kifutóját, ahol nemzetközi színvonalú fény-, hang-, és látványtechnika, valamint mesterfodrászok és profi sminkesek is várják majd az érdeklődőket.
A nemzetközi mintákat követő divatnapokon Abodi Dóra, az Es Tu un Ange, a Je Suis Belle, Konsánszky Dóra, Léber Barbara, Makány Márta, Mojzes Dóra, Nanushka, a Nubu és a Use Unused tavaszi-nyári kollekcióival ismerkedhetnek meg a látogatók - sorolta a hazákban és külföldön is egyaránt ismert tervezőket Domak Ibolya, a rendezvény sajtófőnöke.

A fővárosi Eiffel téren április 29 és 30-a között felállított Divatsátorban egy nemzetközi sztárvendég, a Max Mara divatház aktuális kollekciója is bemutatkozik. A tervek szerint a nagyközönség ezentúl évente kétszer, tavasszal és ősszel is számíthat majd a nagyszabású trendeseményre, ahol mindig az aktuális évszaknak megfelelő tervezői kollekcióké lesz a főszerep - árulta el a sajtófőnök.

A mostani rendezvény különlegessége a KILL Routine elnevezésű párbaj lesz, ahol sztárfodrászok és divattervezők alkotta szuper-párosok mérik össze a tudásukat. A divatbemutatók mellett stílus- és smink tanácsadás, fodrászsarok, címlapfotózási lehetőség, fotókiállítás és nyereményjátékok várják a látogatókat. A rendezvény fővédnöke a nemzetközileg is elismert Anda Emília ruhatervező lesz.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Másfajta magyar vagyok, mióta elmentem Másfajta magyar vagyok, mióta elmentem
Interjú Ősz Gábor képzőművésszel a holland kortárs képzőművészeti életről, a műgyűjtőkről és a holland-magyar intézményi különbségekről
art&design

Művészeti oktatás és továbbtanulási kisokos Művészeti oktatás és továbbtanulási kisokos
Válaszok arra, hogy miért, hogyan, illetve hova tovább?
art&design

Apokrif jelenlét Apokrif jelenlét
Tillmann Ármin megnyitó szövege Minyó Szert Károly kiállításához
art&design

Művészek a járvány idején#2 Művészek a járvány idején#2
Interjú Koller Margittal a kialakult helyzetről, otthonmaradásról és tervezett munkákról

Más művészeti ágakról

A Lehetnék bárki című antológiáról
színház

Színház a koronav közepén (2) Színház a koronav közepén (2)
Szkéné-Picaro, Napszínház, Mándy Ildikó Társulata*
gyerek

Különleges videós produkció készült a rendszerváltásról
A Faktor Terminál produkciója a Tilos az Á Könyvek kötete alapján


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés