bezár
 

art&design

2011. 05. 06.
Fiatal Kortárs Állásfoglalások II.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pécs belvárosában, a Bóbita Bábszínház régi épületében május 21-én este hét órakor nyílik a Fiatal Kortárs Állásfoglalások című kiállítás, immáron második alkalommal.

prae.hu

A Pécs városának támogatásával létrejött csoportos tárlat ismételt célja, hogy több mint negyven fiatal magyar képzőművész munkáján keresztül mutassa be a hazai képzőművészet dinamikájának egy szeletét és a benne található szubverzív, építő és romboló pozíciókat.

A kiállítók különböző formavilággal dolgoznak, de közös bennük, hogy a magyar társadalmat foglalkoztató kérdésekre és problémákra kritikusan reflektálnak, legyen az a természetben, a munkában, az emberi kapcsolatokban, vagy általánosságban az életben tapasztalható negatívumok kiemelése, a világ túlmediatizáltsága, illetve a kizáró normákkal szembeni elégedetlenség.
Győrffy László: Én (2009)
A kortárs művészet teljességgel szabad nyelvezetén, autonóm helyzetből szólnak a látogatókhoz ezek az alkotások. A szervezők célja a tárlattal is küzdeni azért, hogy hazánkban kitüntetett helye legyen a kultúrának és a kultúráknak, hiszen utóbbiak jelenléte és aktivitása a társadalom dinamizmusának, szociális és gazdasági fejlődésének mutatója és bátran mondhatjuk, hogy a világgal való lépéstartás szükséges velejárója.

A kiállítást egy internetes pályázat előzte meg, mely publikusságával virtuális szalonként is értelmezhető. A tárlat bezárásakor egy független szakmai zsűri nyolc alkotást választ ki, melyek az év októberében a Párizs melletti Montrouge-ból induló Jeune Création Européenne elnevezésű, fiatal európai művészeket bemutató, utazó biennálén képviselik Magyarországot. Ez a biennálé 2012 szeptemberében érkezik el Pécsre.

A tárlaton kiállító művészek: Antal Balázs, Antimédia, Békési Ervin, Bessenyei Kati, Bordás Boglárka, Borsos Lőrinc, Brückner János, Dezső Tamás, Erdei Kriszta, Fabricius Anna, Fajgerné Dudás Andrea Júlia, Győrffy László, Horváth Árpád, Horváth Dániel, Hory Gergely, ÍvandCandie, Kasza Gábor, Kállai András, Kis Vásárhely Csoport, Kovács G. Tamás, Kusnyár Eveline, Ludman Éva, M. Páll Zoltán, Major Zoltán, Makra Zoltán, Paul Mutant, Müllner Péter, Navratil Judit, Pályi Nikolett, Pr-group, Radics Márk, Szabó Eszter, Szabó Péter, Szalay Péter, Szekeres Ágnes, Szigeti Csongor, Vályi Péter.

nyomtat

Szerzők

-- Áfra János --


További írások a rovatból

art&design

A 7layers című csoportos kiállítás a Pikszisben
art&design

Vetlényi Alma kiállítása a Liget Galériában
Interjú Molnár Judit Lillával
Megnyitószöveg blanche the vidiot és Palik Eszter "Norma" című kiállításához

Más művészeti ágakról

Robert Icke Szophoklész-átirata a Radnóti Miklós Színházban
színház

Az Egy nyár című komédia a Katona József Színházban
színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés