bezár
 

art&design

2012. 01. 21.
Megnyílt a Miskolci Téli Tárlat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A magyar kultúra napjához kapcsolódva szombaton megnyílt a grafikusok, festők hagyományos seregszemléje, a Miskolci Téli Tárlat a városi galériában; a huszonegyedik alkalommal megtartott rendezvényen 95 művész 166 alkotása látható március 10-ig.
A Miskolci Téli Tárlat, a régió legrangosabb képzőművészeti seregszemléje - mondta a megnyitón Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) a borsodi megyeszékhely polgármestere.

Úgy fogalmazott: a kultúrára Miskolcon mindig lesz pénz, még a válság ellenére is.

Ez az a terület, amelytől a költségvetési megszorítás ellenére a legkevesebb összeget vonta el a város - tette hozzá, megjegyezve: mindig is fontos volt, hogy Miskolc a régió kulturális centruma legyen.

A Téli Tárlat története 1955-ben kezdődött. A miskolci kiállítás-sorozatok közül ez nyúlik vissza időben a legmesszebb, hiszen az Országos Grafikai Biennálék máig tartó sorozata is csak 1961-ben indult. Kezdetben úttörő kezdeményezésnek számított, hogy Budapesten kívül vidéken is megrendezésre kerülhetett egy olyan tárlat, amely felvonultatta a magyar képzőművészet élvonalát, és egyben lehetőséget adott a helyben élő művészeknek is a bemutatkozásra.

A kiállítás 1970-ben kapta a Miskolci Téli Tárlat elnevezést, a rendezvény 1984-től az észak-magyarországi - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyei - művészek bemutatkozási fóruma lett.

A Miskolci Galéria a tárlatoknak köszönhetően a művészek találkozási helyévé is vált - mondta a polgármester, megjegyezve: a miskolciak mindig is várták, és várják ezt a tárlatot, Miskolc büszke arra, hogy évtizedek óta megtartja a rendezvényt.

A grafikusok, képzőművészek hagyományos seregszemléjének színvonalát évtizedeken át az országosan elismert, a régióban élő és ide kötődő művészek biztosították. A kezdetektől kiállító művészek közt szerepelt többek között Barczi Pál, Feledy Gyula, Czinke Ferenc, Nagy Gy. Margit, Varga Miklós, Papp László, Pető János, Seres János, Tellinger István, Tóth Imre, Kalló László, Zsignár István, Lenkey Zoltán, Kunt Ernő és Csabai Kálmán.

Később jelent meg munkáival Máger Ágnes, Lóránt János, Pataki János, Varga Éva, Szanyi Péter, Fejér Ernő, Drozsnyik István, az utóbbi néhány évben feltűnt a legfiatalabb alkotógeneráció is, Batykó Róbert, Lukács Róbert, Szanyi Borcsa, Sütő Róbert, Laczkó László.

A XXI. Téli Tárlatra 128 művész 282 művet adott be, ebből a zsűri 95 művész 166 alkotását javasolta bemutatásra. A megnyitón tíz díjat adtak át. Miskolc nagydíját Lenkey-Tóth Péter, Eger nagydíját Borgó. vehette át.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Kőteleky Aywee munkáját a világ legjobbjai között tartják számon
art&design

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
Lábjegyzetek a kortárs autódesignhoz
art&design

Értelmező szótár Értelmező szótár
Horváth László és Takács Máté Okkult Coaching című kiállításához

Más művészeti ágakról

színház

A beszéd nagyon komoly automatizmusunk A beszéd nagyon komoly automatizmusunk
Interjú Kelemen Márta logopédussal, beszédtechnika tanárral
irodalom

Üzenet, de kinek? Üzenet, de kinek?
Szabó Magda: Üzenet odaátra
A Fausttól a Szívlapátig. Kortárs könyvek a középiskolában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés