bezár
 

art&design

2013. 04. 28.
Andy Warhol harminc évre elfeledett portréit állítják ki New Yorkban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Először állítják ki azokat a fotóportrékat Andy Warhol amerikai pop art legendáról, amelyek több mint harminc évig porosodtak készítőjük irattárában: a New York-i tárlat május 2-án nyílik.
A képeket a Daily Express című brit lap fotográfusa, Steve Wood készítette az amerikai képzőművészről 1981-ben a francia Deauville egyik szállodájában.

A felvételeket, amelyek egyikén hatalmas napraforgóval pózol Warhol, annak idején nem publikálták. és egészen 2012-ig nem kerültek nyilvánosságra. A fotográfiákat május 2. és 12. között nézhetik meg az érdeklődők a Lost Then Found (Elveszett, majd megtalált) című tárlaton.

"A fotózás könnyed és ösztönös volt. Andy rám bízta, hogy úgy fotózzam, ahogy akarom, kihozva belőle a legjobbat" - emlékezett vissza Wood. A fotográfus elmondta, hogy a képek az irattárában porosodtak az elmúlt több mint harminc évben. "Deauvilleből hazatérve tele voltam hírességekről készített fotográfiákkal, amelyek közül csupán néhányat választottam ki publikálásra, a többiről pedig elfeledkeztem" - idézte fel Wood.

Tavaly azonban az egyik barátjával folytatott beszélgetés eszébe jutatta a fotográfiákat, amelyeket azonnal elő is keresett gyűjteményéből - adta hírül a BBC hírszolgálata.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

A nemzeti védőfelszerelés körülményeiről A nemzeti védőfelszerelés körülményeiről
Interjú Molnár Judit Lillával
art&design

Művészek a járvány idején#3 Művészek a járvány idején#3
Interjú Bartha Ágnessel a kialakult helyzetről, otthonmaradásról, és tervezett munkákról
art&design

Másfajta magyar vagyok, mióta elmentem Másfajta magyar vagyok, mióta elmentem
Interjú Ősz Gábor képzőművésszel a holland kortárs képzőművészeti életről, a műgyűjtőkről és a holland-magyar intézményi különbségekről
art&design

Apokrif jelenlét Apokrif jelenlét
Tillmann Ármin megnyitó szövege Minyó Szert Károly kiállításához

Más művészeti ágakról

színház

Karantén-Szentivánéj: korlátozott pezsgés és szerepkavalkád Karantén-Szentivánéj: korlátozott pezsgés és szerepkavalkád
Shakespeare Szentivánéji álma a londoni Bridge Theatre előadásában és a National Theatre közvetítésében
színház

ínház a oronav özepén (2) ínház a oronav özepén (2)
Szkéné-Picaro, Napszínház, Mándy Ildikó Társulata*
irodalom

Élményszerző organizmusok Élményszerző organizmusok
Interjú Tóth Kingával a nyelv lehetőségeiről, a határátlépések időszakáról és performativitásról
színház

A Díva, a Herceg és a Tenkes kapitánya A Díva, a Herceg és a Tenkes kapitánya
Színházról a karanténban: Az OSZMI három podcast-beszélgetéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés