bezár
 

art&design

2013. 07. 13.
Szőrmagyar és a párizsi kommün a Bánkitó Fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csaknem harminc közösségi program várja a résztvevőket a Bánkitó Fesztiválon július 19-én, 20-án és 21-én: koncertek, filmek, jelmezverseny, képzőművészet, fórumok szerepelnek a rendezvények sorában. Életre kel a Nógrád megyei faluban Szőrmagyar legendája, de megvitatják a párizsi kommün eseményeit vagy épp azt, hogy miként jelenik meg a hajléktalanság a médiában.
Dudás Dóra, a fesztivál kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: a P'ancidel "Vízi- és partilények" kategóriában hirdetett jelmezversenyt a Száztagú Zsűri közreműködésével rendezik meg, és bár előre szóltak, hogy rokonok, ismerősök előnyben lesznek, mindenkit buzdítanak a részvételre. Ugyanígy a Szőrmagyar tóparti kalandjai című eposzuk megtekintésére is. Szőrmagyar bárhol felbukkanhat Bánkon szombaton, benéz a helyi kocsmába is.

A Nagycsoport pszichológusok, pszichoterapeuták részvételével szervez fórumokat az egyes csoportokban - nézőtéren, tüntetésen, villamoson - kialakuló szerepekről, reakciókról, viselkedési mintákról.

Lazításként öt és fél órás közösségi mozizást ajánl a Tranzit.hu: a párizsi kommünről szóló vetítéseken 200 önkéntes színész egyéni értelmezésével ismerkedhetnek meg, a nyilvános vitákon pedig aktuális közpolitikai ügyekről cserélhetnek eszmét.

A St.ég.13 olyan tárlatvezetésre invitálja a látogatókat, ahol "a barkácsszakkör és a technikaóra találkozik a kortárs képzőművészettel". A Hallgatói Hálózat fórumokat szervez, például A virtuális polgárháborúról "jobber és baller" újságírókkal, médiakutatókkal, oktatókkal, többek között Tamás Gáspár Miklós filozófussal. Arra keresik a választ, miért nincs párbeszéd az ország jobb- és bal fele között, és mit tehetnének érte az újságírók.

Az újságírók szerepét, a média állapotát több más program is érinti. Csoszó Gabriella vasárnapi Fotózás és aktivizmus workshopja például a hajléktalanság médiareprezentációját taglalja, míg a Bánkitó közösségi szerkesztőségében paparazzók, oknyomozók és hírmanipulátorok egész hada szorgoskodik majd bombasztikus álhírek és alternatív fesztiválhíradók elkészítésén.

A Bánkitó Fesztivál idén negyedik alkalommal írt ki nyílt kortárs művészeti pályázatot. Olyan, köztérre tervezett alkotásokat várnak, melyek a művészet eszközeivel késztetnek a játék fogalmának újragondolására.

A Bánkitó Fesztivál ötödik éve zajlik közösségépítő programként és olyan rendezvényként, amelyen nem minden a pénz körül forog.

A három nap alatt félszáz előadó lép fel a koncerteken, köztük például a Rotfront, Colorstar, Nemjuci, Mary Popkids, Kistehén.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Sziszifuszi munka, avagy a vonal a biztos pont Sziszifuszi munka, avagy a vonal a biztos pont
Pólya Zsombor Vonalkázás című munkájáról
Serge Bloch - Davide Cali: Moi, j’attends / I Can’t Wait / Alig várom
art&design

Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk
Interjú Ladik Katalinnal irodalomról, színházról, női jelenlétről, földrajzi és történelmi helyzetekről
art&design

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről

Más művészeti ágakról

irodalom

Huszonegyedik #12 Huszonegyedik #12
A Másik domesztikálása
irodalom

A sellők fájdalma A sellők fájdalma
Krimírás és a nők elleni erőszak
irodalom

Feloldódni a performanszban Feloldódni a performanszban
Terítéken Erdély Miklós


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés