bezár
 

film

2019. 10. 11.
Hartung Attila: a felelőségvállalás a központi témája a FOMO-nak
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hartung Attila: a felelőségvállalás a központi témája a FOMO-nak A felelősségvállalás a központi témája a FOMO című filmnek, amely az áldozathibáztatás sztereotípiájára is felhívja a figyelmet - hangsúlyozta az MTI-nek Hartung Attila rendező, akinek FOMO - Megosztod, és uralkodsz című első nagyjátékfilmje csütörtöktől kerül a mozikba.

 A 90 perces film történetében a 18 éves gimnazista Gergőt (Yorgos Goletsas) és barátait, azaz a Falka tagjait három dolog motiválja: a szex, a buli és hogy az ezekről készült videókat minél többen megnézzék a netes csatornájukon. Egy eldurvult házibuliban Gergő megerőszakolja Lillát (László Panna), a részegségtől magatehetetlen iskolatársát, közben az egészet videóra veszi. A felvételek felkerülnek az internetre, ezért Lilla szégyenében elszökik otthonról. A FOMO a Fear of Missing Out angol kifejezés betűiből tevődik össze, magyarul annyit jelent: félelem attól, hogy lemaradunk, vagy kimaradunk valamiből.

A film központi motívuma a felelősségvállalás, ezért a történetben nem az áldozat, hanem a bűncselekmény elkövetőjének szemszöge kap nagyobb teret - hangsúlyozta Hartung Attila rendező az MTI-nek. Kiemelte: elsősorban annak a hátterét akarta vizsgálni, hogyan lehet felelősséget vállalni egy megbocsáthatatlan cselekmény után. "A bocsánatkérés nem ok arra, hogy felmentsük az elkövetőt" - vélekedett a rendező. Hartung Attila szerint Magyarországon az erőszakos cselekmények nagy része nem kerül napvilágra, sokszor maguk a diákok, más esetben az iskola igazgatója hallgatja el, utóbbi nem akarja, hogy az intézmény egy ilyen bűncselekmény miatt rossz színben tűnjön fel. Hangsúlyozta: a szomorú valóságot minél realistábban akarta ábrázolni, a filmet hosszú kutatómunka előzte meg, pszichológusok közreműködésével a szereplőkkel is részletesen átbeszélték a témát. Ez nagyon érzékeny téma, a filmben sokszor megjelenik az áldozathibáztatás, és elhangzanak visszataszító szexista megjegyzések is - mondta, kiemelve: a történet nem általánosítja a youtubereket és a Z generációs kamaszokat.

A film dinamikus képi világát M. Deák Kristóf operatőrrel közösen dolgozták ki, igazi csapatmunka volt. A mozifilmes kamerát az operatőr kezelte, a telefonos kamerákkal a szereplők készítettek felvételeket, miközben M. Deák Kristóf a monitornál ülve korrigált. A film vizuális világa kapcsolódik a mostani youtuber-, online világhoz, a Z generáció ritmusához és feldolgozásmódjához - mondta.

Több amatőr szereplővel dolgoztak együtt: a főszereplők mindegyike 17-18 éves amatőr színész. A felnőtteket profi színészek alakítják, többek között Stohl András, Szávai Viktória, Vincze Gábor Péter, egy rövid jelentben feltűnik Hajduk Károly is. Ezen kívül zenészek is megjelennek a filmben, például Csepella Olivér és Konsiczky Dávid (Csaknekedkislány), utóbbi a film zeneszerzője is, valamint Henri Gonzo (Fran Palermo) és Beck Zoltán, a 30Y frontembere.

Iványi Petra producer elmondta, hogy oktatási segéd- és háttéranyag készült a filmhez, amely érinti a cyberbullying, az internetes zaklatás témáját, valamint a szexuális bűncselekményeket, a FOMO pszichológiai jelenség körüli pszichózist, és annak az offline térben bekövetkező hatásait. Elmondta azt is, három pszichológus bevonásával készült egy honlap, amely segít a tanároknak a témakör megvitatásában, de segélyhívó számok is elérhetőek a weboldalon (fearofmissingout.hu).

A FOMO a Filmteam gyártásában, a Filmalap Inkubátor Programja keretében a Filmalap 62 millió forintos gyártási támogatásával készült, magyarországi forgalmazója a Mozinet.

Kép: MTI

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Interjú Vermes Dorkával az Árni című első nagyjátékfilmjéről
Beszélgetés Hevér Dániel rendezővel és Kertész Zsanett forgatókönyvíróval a Valami madarak című filmjükről

Más művészeti ágakról

irodalom

Krasznahorkai László Zsömle odavan című regényéről
Kritika Krusovszky Dénes Levelek nélkül című regényéről
Láng Orsolya Ház, délután című könyvének bemutatójáról
Kelemen Kinga kiállításának megnyitóbeszéde


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés