bezár
 

art&design

2019. 10. 25.
Álovits Bálint kiállítása a TOBE Gallery-ben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Álovits Bálint kiállítása a TOBE Gallery-ben Szélsőséges természeti körülmények között kutatják az emberi alkalmazkodóképesség határait Álovits Bálint fotográfiái, melyekből Acclimate címmel a budapesti TOBE Gallery rendez kiállítást csütörtöktől, a Fotóhónap2019 rendezvénysorozat keretében.

 

Álovits Bálint a Budapesti Metropolitan Egyetem fotográfia alapképzésén diplomázott . Kezdeti munkáira erős befolyást gyakorolt a modern építészet és a Düsseldorfi Iskola. Ezek után a londoni Central Saint Martins fotográfia és filozófia mesterszakán tanult, ahol 2019-ben szerzett diplomát. MA tanulmányai óta a fotózás mellett installációkkal kezdett kísérletezni. Munkái rendszeresen szerepelnek nemzetközi csoportos kiállításokon, aukciókon és művészeti vásárokon Budapesten, Londonban, New York-ban, Milánóban és Chilében; valamint különböző magazinokban és online publikációkban is megjelentek világszerte.

prae.hu

Az Acclimate projekt célja, hogy bemutassa, miként formálódik lakottá a föld egy olyan területe, ahol alapvetően nem adottak a feltételek az emberi élet kialakítására. Álovits Bálint képei hűen szemléltetik, hogy az ember hogyan alkalmazkodik a szélsőséges természeti körülményekhez, miként formálja át mesterségesen a nyers természetet, miközben kölcsönhatásba kerül vele - közölte az MTI-vel a TOBE Gallery.

A külső szemlélő számára az Acclimate projekt helyszínei földöntúli tájakra emlékeztethetnek, ahol a természet nagysága megkérdőjelezhetetlen. Ezen erő és a mindennapi tárgyak közti különbség szintén szürreálisan hat a nézőre. Mindemellett az Acclimate képei a természet és az ember békés együttélését tárják a látogató elé, elgondolkodtatva ezzel az ember alkalmazkodóképességéről - áll a tárlat ajánlójában.

Álovits Bálint kiállítása november 23-ig látható a Bródy Sándor utcai TOBE Gallery-ben.

Kép forrása: itt.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Bemutatták Győrffy László Poszthumán Stratégiák című könyvét
art&design

Megnyitóbeszéd Nagy Dániel kamarakiállításán
Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról
Megnyitóbeszéd Augusztinyi Fruzsina kiállításához

Más művészeti ágakról

Megjelent Tandori Dezső Egyetlen című kéziratának hasonmás kiadása
Szinvai Dániel: álmomban az eső
gyerek

Jön Veszprém legvidámabb hétvégéje!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés