bezár
 

film

2021. 04. 06.
Megrendezik a balatonszemesi Bujtor István Filmfesztivált
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megrendezik a balatonszemesi Bujtor István Filmfesztivált Budapest, 2021. április 5., hétfő (MTI) - Augusztus 19-től 22-ig rendezik meg a Bujtor István Filmfesztivált Balatonszemesen, az alkotók, műhelyek, stúdiók nevezését május 15-ig várják a filmes versenyprogramba - közölte a főszervező Latinovits Emlékmű Alapítvány hétfőn az MTI-vel.

A közleményben az alapítvány kuratóriumi elnökét, Lutter Imre fesztiváligazgatót idézve azt írták: a seregszemlére már az elmúlt években is több száz filmes produkciót neveztek, és hagyományosan sok ezer vendég kíváncsi a programokra.

Ismertetésük szerint hagyományos Ötvös Csöpi filmek vetítése, a sok zenei, gasztro- és családi program mellett a fő vonulatot a versenyfilmek vetítése és az ahhoz kapcsolódó pódiumbeszélgetések, közönségtalálkozók jelentik majd. A Bujtor István-díj mellett milliós díjazás várja a filmes alkotókat, produkciós cégeket, filmgyártókat.

A versenyprogramba egyéni alkotók és stábok, műhelyek egyaránt nevezhetik alkotásaikat több kategóriában. Nevezni 2020. január 1. után elkészült, vagy korábbi, de még be nem mutatott fikciós rövid és egész estés játékfilmekkel, dokumentum- és ismeretterjesztő filmekkel, animációs alkotásokkal és versfilmekkel lehet.

A szervezők - Bujtor István szellemiségét szem előtt tartva - olyan filmeket várnak, amelyek a humor eszközével, formájával élnek, vagy drámai cselekményt, fordulatot tartalmaznak, valamilyen rejtély, bűnügy, titok körüli cselekményt dolgoznak fel, de költészeti alkotásokat, verset, balladát, költői életművet feldolgozó alkotás is nevezhető.

A fesztivál fővédnöke Bujtor Judit, Bujtor István özvegye, igazgatója Lutter Imre Radnóti- és Bánffy-díjas előadóművész, producer. Az egyes műfaji kategóriák legjobbjai egymillió forintos összdíjazásban részesülnek, és a kategóriagyőztesek hazavihetik a Bujtor István-díjat. A nevezési feltételek és a jelentkezési lap a fesztivál honlapján található. A járványhelyzetre tekintettel a szervezők jelezték, hogy ha a körülmények indokolják, a seregszemlét kísérőprogramok nélkül, online térben rendezik meg. "Azonban az elsődleges cél a valós, vörös szőnyeges közönségtalálkozó megvalósítása nyár végi fesztiválhangulatban"- írták.

 

A négyzetes kép forrása: Bujtor István Filmfesztivál Facebook oldala

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

George Mendeluk: Keserű aratás
Dér Asia, Haragonics Sára: Anyáim története
Visky Ábel: Mesék a zárkából

Más művészeti ágakról

gyerek

Berg Judittal és a két kis dínóval kampányol az UNICEF Magyarország Berg Judittal és a két kis dínóval kampányol az UNICEF Magyarország
Névre szóló levelet kaphatnak a mesehősöktől a 4-10 éves gyerekek
színház

Nehéz idők, nehéz emberek Nehéz idők, nehéz emberek
Andrew Bovell: Ha elállt az eső, Guelmino Sándor rendezésében
színház

„Tetszik, ahogy”: avagy a szerelem zűr és zavar „Tetszik, ahogy”: avagy a szerelem zűr és zavar
A Webszínház Shakespeare/37 sorozatának Ahogy tetszik-átfogalmazása
irodalom

Izsó Zita versei: Hideg, Böjt Izsó Zita versei: Hideg, Böjt
A Prae folyóirat Ragály-számából


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés