bezár
 

zene

2021. 07. 28.
Podcastot indított a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Podcastot indított a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program Podcastot indított a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program, az első adásban Can Togay János művészeti és kreatív főtanácsadóval beszélgettek.

A szervezők közleménye szerint a podcast célja, hogy végigkísérje az utat, amellyel Veszprém és a Bakony-Balaton régió az európai figyelem középpontjába emelkedik, valamint bemutassa az egyes rendezvényeken és projekteken dolgozó alkotóközösségeket.

Az adásokból kiderül, hogy mi történik Veszprémben az UNESCO Zene városa cím elnyerése után, hogyan formálhatják a város legnagyobb lakótelepének lakosai környezetük fejlesztését, valamint az is, hogyan szerveződnek "kulthálóvá" a Bakony-Balaton régió összművészeti bázisai.

A műsorok először a Spotify-on, majd kicsit később az Apple és a Google felületén heti rendszerességgel jelennek meg hosszabb tudósítások és interjúk, valamint néhány perces magyarázó anyagok, rövid hangulatbeszélgetések formájában.

A közlemény szerint az első adásban Can Togay Jánossal arról beszélgetnek, hogy az EKF program nem csillogó és 2023-ban gyorsan elpukkanó fesztiválokat akar létrehozni, hanem egy erős, innovatív térségét, amely szívesen látja majd az idelátogató vendégeket a későbbiekben is. Az első podcast mellé készül egy miniportré is Can Togay Jánosról.

A mentorprogramként is funkcionáló podcast-sorozatra helyi, tanulni vágyó, 17-22 éves önkénteseket is bevonnak a munkába azzal a céllal, hogy 2023-ra helyi fiatalok láthassák el az Európa Kulturális Fővárosa program médiafeladatainak egy részét. A jelentkezési felhívást augusztus első napjaiban teszik közzé közösségi felületeiken.

A négyzetes kép forrása: Veszprém-Balaton 2023

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Varga Judittal a siker lehetséges jelentéseiről, a zenei egyetemek szerepéről és a női zeneszerzők helyzetéről
A Kiss Llászló +4 pécsi koncertje

Más művészeti ágakról

Beszámoló a 11. Frankofón Filmnapok programjáról
színház

A Desiré Fesztiválról – Szabadka, első nap A Desiré Fesztiválról – Szabadka, első nap
Desiré Central Station 2021 – The History and You
art&design

A felhő mögött – A digitális technológia anyagiságáról A felhő mögött – A digitális technológia anyagiságáról
Beyond the Cloud című csoportos kiállítás: Schneider Ákos megnyitóbeszéde


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés