bezár
 

film

2021. 07. 30.
Kiállítás a 120 éves magyar filmről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kiállítás a 120 éves magyar filmről Kiállítás nyílt a 120 éves magyar film történetéről a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban.

A Nemzeti Filmintézet szakmai közreműködésével november 14-ig látható Nagylátószög című tárlat tizennégy termen keresztül mutatja be a magyar film 120 évét, amelynek kezdetét A táncz című, 1901. április 30-án bemutatott alkotástól számítunk.

A tárlat gazdag fotóanyaggal, plakátokkal, a filmekben szerepelt és azokhoz kapcsolódó tárgyakkal, eszközökkel, jelmezekkel, díjakkal, szöveges hátterekkel, stílustörténeti összeállításokkal, vetítésekkel enged betekintést a magyar film történetébe.

Ráduly György, a Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum igazgatója hangsúlyozta: szeretnék, ha ez a tárlat a fiatalok és az új generáció számára is minél nagyobb mértékben láthatóvá válna. Ezért múzeumpedagógiai programokat dolgoztak ki a Ludwig Múzeummal közösen: augusztusban két tábort rendeznek iskolásoknak, szeptembertől további kísérőprogramok indulnak be, együttműködnek más intézményekkel könyvbemutatók és más események létrehozásában.

A kiállítás kurátorai a Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum munkatársai voltak. Név szerint: Balogh Gyöngyi, Barkóczi Janka, Boronyák Rita, Czirják Pál, Erdős Emese, Fazekas Eszter, Hussein Evin, Kurutz Márton, Löwensohn Enikő, Orosz Anna Ida, Ráduly György, Takács Rita, Torma Galina és Varga János.

További információ a kiállításról ezen a linken érhető el.

A négyzetes kép forrása: Ludwig Múzeum

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az idén 10 éves Szemrevaló Filmfesztivál nyitóeseményéről
Laurent Tirard: A beszéd
Élménybeszámoló a CineFestről

Más művészeti ágakról

építészet

Kiállítótér egy erődben Kiállítótér egy erődben
Egy látogatásra érdemes új célpont
art&design

Gyorsan szoktunk ítéletet mondani a művészeti világban, de be kell nézni a színfalak mögé is Gyorsan szoktunk ítéletet mondani a művészeti világban, de be kell nézni a színfalak mögé is
Háttérinterjú Szántó András szerzővel és kulturális stratégiai szaktanácsadóval karrierútjáról, a globális művészeti színtérről és a CEE régió nemzetközi láthatóságáról
Interjú Varga Judittal a siker lehetséges jelentéseiről, a zenei egyetemek szerepéről és a női zeneszerzők helyzetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés