bezár
 

film

2021. 09. 19.
Négy estén át mozizhat a közönség a Bazilika előtt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Négy estén át mozizhat a közönség a Bazilika előtt Négy estén át várja ingyenes vetítésekkel a közönséget szeptember 22. és 25. között a Szent István téren, a Bazilika előtt a Budapesti Klasszikus Film Maraton.

A Nemzeti Filminézet (NFI) közleménye szerint szeptember 21-26. között negyedik alkalommal rendezik meg Budapest legnagyobb nemzetközi filmfesztiválját, amelynek részeként ismét szabadtéri mozival, frissen felújított magyar és külföldi klasszikusokkal várják a közönséget.

Idén a 100 éve született Jancsó Miklósra emlékezve vetítik a Szent István téren szeptember 22-én este fél 8-kor a Szegénylegények című filmet, amely a magyar filmtörténet mérföldkövének számít - olvasható a tájékoztatóban. 

Szeptember 23-án Az óceánjáró zongorista legendája című film lesz látható, amely Giuseppe Tornatore rendezésében 1988-ban készült, a világhírű magyar operatőr, Koltai Lajos fényképezte, aki a munkájáért megkapta az Európai Filmdíjat és az Olasz Filmakadémia David di Donatello-díját. A film főszereplője Tim Roth, zenéjét Ennio Morricone szerezte, és elnyerte érte a Golden Globe-díjat.

Szeptember 24-én, pénteken a családokat várják a János vitéz című rajzfilmre, amelynek vetítésével a magyar animáció megkerülhetetlen alakjára, Jankovics Marcellre emlékeznek. Az esten látható lesz még Jankovics Marcell Oscar-díjra jelölt rövidfilmje is.    

Zsigmond Vilmos magyar operatőr fényképezte Steven Spielberg Harmadik típusú találkozások sci-fijét is, amelyet szeptember 25-én szombaton láthat a közönség a Szent István téren. A "fények és árnyékok festőjének" is nevezett Zsigmond Vilmos Steven Spielberg mellett Robert Altman, Peter Fonda, Brian de Palma, Michael Cimino és Woody Allen filmjeiben is dolgozott, a Harmadik típusú találkozások operatőri munkájáért 1978-ban Oscar-díjat kapott. A filmből megtudhatjuk többek között azt is, hogy a földönkívüliekkel való kommunikációban milyen szerepet játszhat a Kodály-módszer.

A fesztivál ünnepélyes megnyitóját szeptember 21-én tartják az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol Korda Sándor Az aranyember című, 1918-ban készült kultikus némafilmjének digitálisan restaurált változatát is láthatja a közönség. Az eredeti helyszíneken felvett, festői igényességgel megkomponált képsorokból Jókai századának levegője árad. Az aranyemberhez Farkas Bence írt új zenét, amely a vetítés kíséreteként hangzik el.

Levetítik a Lumiere testvérek 125 évvel ezelőtt forgatott filmjét, amelyet az 1896-os bemutató alkalmával már láthatott a fővárosi közönség.

Szeptember 26-án Keleti Márton 1962-ben készült Esős vasárnap című vígjátékát tűzik műsorra, a vetítést követő közönségtalálkozón részt vesznek a film főszereplői: Béres Ilona, Halász Judit, Tordai Teri, Bodrogi Gyula és Mécs Károly.

A Budapesten született Halász Jánost (John Halas) a filmtörténet a brit animáció atyjaként tartja számon. Szeptember 22-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban látható a világhírű Állatfarm című George Orwell-adaptációja. Az est vendége lesz John Halas lánya, Vivien Halas rendező.

A 4. Budapesti Klasszikus Film Maraton vetítésein és szakmai előadásain több mint huszonöt nemzetközi szakember vesz részt a Müpa auditóriumában és a Francia Intézetben. Szó lesz filmmegőrzésről, filmtörténetről, restaurálásról, alternatív forgalmazási utakról a Covid alatt és után, a közönség újraépítéséről és a filmarchívumok kreatív feladatairól. Az előadók között szerepel a Pathé Alapítvány vezérigazgatója, az olasz, a francia, a dán, a holland, a német, az osztrák, a portugál, a belga, a cseh, a lengyel és a szlovák filmarchívumok képviselői.

Mind ezek mellett az idei fesztivál némafilmes koncertekkel, a hollywoodi magyarok világhírű alkotásaival, gyermek és családi programokkal is készül a közönségnek.

A négyzetes kép forrása: facebook.com/UraniaBudapest

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

18. VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál
Interjú Gábor Bencével, a Volt egyszer egy képregény alkotójával

Más művészeti ágakról

színház

A Desiré Fesztiválról – Szabadka, anyák napja A Desiré Fesztiválról – Szabadka, anyák napja
Desiré Central Station 2021 – The History and You
irodalom

Az élőlény mozog és lélegzik Az élőlény mozog és lélegzik
Tóth Kinga és Ladik Katalin beszélgetése és hangköltészeti előadása a Ms. Columbo Live! sorozat keretében
irodalom

Úton lenni boldogság, frontra menni halál Úton lenni boldogság, frontra menni halál
Interjú Fehér Renátóval, a ŠVEJK 100 antológia szerkesztőjével


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés