bezár
 

art&design

2010. 02. 14.
Milliós értékű Polaroid-képgyűjteményt árvereznek el
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Dollármilliókat érő Polaroid-képgyűjteményt árverez el nyáron New Yorkban a Sotheby's aukciósház, az alkotások tetemes része a fotóművészet legnagyobb alakjaitól származik.

prae.hu

A több mint 1200 felvételt tartalmazó kollekció árát 7,5-11,5 millió dollárra (1,5-2,3 milliárd forintra) becsülik. Az érdeklődők a Sotheby's június 21-22-iki aukcióján tehetnek ajánlatott a képekre, amelyeket a Polaroid kamera atyja, Edwin Land kezdett el gyűjteni.

A felvételek olyan művészek szemével láttatják a világot, mint például Peter Beard, Chuck Close, William Wegman, David Levinthal, Robert Frank, David Hockney, Robert Mapplethorpe. A művészek között Andy Warhol is szerepel, a legtöbb - közel négyszáz - fotót azonban Ansel Adams jegyzi.
"Ez a gyűjtemény egyedülálló ábrázolásmódja annak a hatásnak, amelyet forradalmi technológiája révén a Polaroid a fényképezés történetére gyakorolt" - fogalmazott az azonnal előhívó gép jelentőségét kiemelve a Sotheby's közleménye.

Az árverést megelőzően az aukciósház március 17. és 21. között kiállításon mutatja be a képeket az amerikai nagyvárosban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

A 7layers című csoportos kiállítás a Pikszisben
art&design

Bemutatták Győrffy László Poszthumán Stratégiák című könyvét
Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról
art&design

Mihai Barabancea: Cyborg Dolphin Tears kiállítás és könyvbemutató

Más művészeti ágakról

Az Árnyak kertje című antológiáról
színház

Az Egy nyár című komédia a Katona József Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés