bezár
 

art&design

2010. 09. 30.
Mohamed-karikatúrák: újranyomva
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Dániában csütörtökön újra megjelentették a Jyllands-Posten című lap világszerte vitatott Mohamed-karikatúráit, ezúttal egy könyv illusztrációjaként.
A csend zsarnoksága című kötetet, amelynek egyik belső oldalán látható a dán konzervatív lap Mohamed-karikatúrákat közlő egykori címlapja, az újság kulturális rovatának volt szerkesztője, Flemming Rose írta.

A Jyllands-Posten Kiadó a bemutatót szándékosan a karikatúrák eredeti, 2005. szeptember 30-i megjelenésének ötödik évfordulójára időzítette.

A muzulmán világ a norvég Magazinet folyóirat néhány hónappal későbbi újraközlése nyomán figyelt fel az iszlám vallást szerinte sértő karikatúrákra, s 2006 januárjának végén egy sor muszlim országban tiltakozások kezdődtek, melyek során több mint 150 ember vesztette életét.

Lene Espersen dán külügyminiszter szerdán 17 muzulmán ország nagyköveteivel, valamint az Iszlám Konferencia Szervezete és az Arab Liga vezetőjével tárgyalt annak érdekében, hogy elejét vegye a feszültség újbóli kiéleződésének.

A szerző egy augusztus végi nyilatkozatában visszautasította azt a feltételezést, hogy új könyvével provokálni szeretne. Mint mondta egyszerűen csak "el akarja mesélni a sértőnek mondott 12 karikatúra történetét", feltárva a történtek hátterét, és megpróbálja a maga részéről összegezni azt a szélesebb vitát, amely a világban a különböző közösségeket úgymond sértő publikációkról zajlik.

A Mohamed-karikatúrák által kiváltott indulatok máig nem csitultak el teljesen. Dánia és néhány más ország rendőrsége az elmúlt években több, a Jyllands-Posten szerkesztősége ellen irányuló merényletet hiúsított meg. Idén januárban az ügyben világhíressé vált egyik karikaturista, Kurt Westergaard hajszál híján élt túl egy gyilkos szándékú támadást.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Lebegő identitás Lebegő identitás
Háttérbeszélgetés Pilinger Erzsébettel, a budapesti Knoll Galéria vezetőjével, a galéria és az alkotók viszonyáról, művészek és közönség közti közvetítésről
art&design

Én lenni, nem Én lenni, nem
Késői gondolatok az „új szenzibilitásról”*
art&design

Be szabad jönni? Be szabad jönni?
POSZTADOKKAPOKALIPTIKUS - Mécs Miklós, Mécs Miklós, Mécs Miklós és Mécs Miklós (+ Fischer Judit és a Sz.A.F.) kiállítása / Trafó Galéria
art&design

Harsány mélymerülés Harsány mélymerülés
Tót Endre: Layout festmények 1988-1991

Más művészeti ágakról

irodalom

Nemiség, zsidóság, gyermekélet és irodalom – zenés, dalos recepttel Nemiség, zsidóság, gyermekélet és irodalom – zenés, dalos recepttel
A Magvető Kiadó főszerkesztője sütött-nőzött hanuka előtt a Csányi5 Vendégkönyv sorozatában
Interjú Nyáry Lucával
(Utóhang egy kerekasztal-beszélgetéshez)
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Lebegő identitás Lebegő identitás
Háttérbeszélgetés Pilinger Erzsébettel, a budapesti Knoll Galéria vezetőjével, a galéria és az alkotók viszonyáról, művészek és közönség közti közvetítésről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés