színház
2011. 03. 29.
A császár üzenete - rádiójátékok az MR1-Kossuth Rádió műsorán
A Színházi Világnapon mutatta be az MR1-Kossuth Rádió A császár üzenete című darabot. Március 26-án, szombaton, a bemutató előtti napon „sajtó-meghallgatást” szerveztek a szereplőknek és az érdeklődőknek. Ezzel az akcióval az MR1-Kossuth Rádió szeretné felébreszteni az alkotók, a szakma és a közönség párbeszédét, valamint vissza szeretnék hozni a köztudatba: készülnek új rádiójátékok.
A császár üzenete másként látott íróportré.
Franz Kafka nem csak írásművészetével vívta ki az utókor csodálatát. Még különlegesebb az a hatás, amelyet személyében gyakorolt a hozzá igazán közelállókra, akik a vele való együttlétet a barátság csodájának élték meg.
A fiatal költő, aki a Biztosítótársaságban látogatja meg, az orvostanhallgató, aki együtt van vele a szanatóriumban, a gyerektáborban dolgozó konyhalány, akivel Berlinben él, és aki mindvégig társa marad, a kislány a játszótéren, akit megvigasztal elvesztett babája miatt: ezek az emberek nem a zseniális írót, hanem a zseniális embert látták benne, sőt, olykor még a szentet is, élvezték szikrázóan humoros társalgását, ötleteit, hasonlíthatatlan figyelmességét.

Szemző Tibor és Forgách András rádiójátékából, A császár üzenetéből Kafka ismeretlen mosolya dereng felénk...
További rádiójáték bemutatók május végéig:
Április 10. MR1-Kossuth Rádió 20.04 -
Láng Júlia: Párizs fű alatt
Április 17. MR1-Kossuth Rádió -
Teresia Mora: Flora és Darius
Május 8. MR1- Kossuth Rádió -
Kiss Noémi: Házasságszédelgők
Május 22. és 29. június 5. MR1-Kossuth Rádió -
Podmaniczky Szilárd: A boldogság 33 pillanata (3 rész)

További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Interjú Nagy Emmával
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről