bezár
 

építészet

2011. 04. 21.
Omlik a római Szent Lépcső
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Rendkívüli pénzgyűjtés indult Róma egyik legjelentősebb ereklyéjének a megmentésére.

prae.hu

A Szent Lépcsőn - a hagyomány szerint - a halálra ítélt Jézus ment fel Poncius Pilátus jeruzsálemi palotájába.

Az olasz főváros második leglátogatottabb kegyhelye huszonnyolc lépcsőfokból áll, a Szent Péter-bazilika után a Scala Sanctát keresi fel a legtöbb hívő, évente több mint két millióan.

Térden vezekelve haladnak fel a márványlépcsőn, amelyet a 18. század óta faburkolat véd a kopástól.

Az idő múlása azonban erősebbnek bizonyult: a lépcsőről darabok hullnak le, sürgős restaurálásra szorul a falait díszítő 16. századi freskókkal együtt. Legalább egy millió hatszázezer euróra van szükség. A kegyhelyet őrző szerzetesrend szponzort keres, de addig is a hívőktől vár segítséget: Mentsük meg a lépcsőt! jelszóval pénzgyűjtést indítottak jelképesen a húsvéti ünnepek előtt.

A Lateráni Szent János-bazilika szomszédságában található márvány Szent Lépcsőt a keresztény hagyomány szerint Szent Ilona császárné, Nagy Konstantin anyja hozta Rómába Krisztus után 326-ban. Állítólag a jeruzsálemi helytartó, Poncius Pilátus palotájából származik: ezen a lépcsőn hullatta vérét nagypénteken a halálraítélt Jézus.

A lépcső tetején levő Sancta Sanctorum kápolnában látható Lukács evangélistának a legenda szerint saját kezűleg festett Krisztus-képe, amelyet angyalok fejeztek be.


nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Cserépváraljai templomfelújítás és Micélium tudásköz-pont nyerte az idei Média Építészeti Díját
építészet

Az építészet mint idea és realitás a 80-as évek Magyarországán
építészet

Beszámoló a 18. Velencei Építészeti Biennáléról
építészet

Interjú Kőszeghy Flórával

Más művészeti ágakról

színház

Az Egy nyár című komédia a Katona József Színházban
színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés