bezár
 

színház

2011. 04. 25.
Holtan találták Marie-France Pisier színésznőt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hatvanhat éves korában elhunyt Marie-France Pisier francia színésznő.

Szkéné színház

Pisier-t a délkelet-franciaországi Var megyei Saint-Cyr-sur-Merben érte a halál vasárnapra virradóra - közölte a település polgármesteri hivatala. A színésznőt a nyaralója úszómedencéjében találták holtan, a halál körülményei egyelőre nem ismertek.

A touloni ügyészség vizsgálatot indított a halál okának tisztázására, de közölte, hogy idegenkezűség esete nem áll fenn.

Marie-France Pisier 1961-ben kezdte színészi karrierjét, miután Francois Truffot egy családi fotó segítségével felfedezte.

Az újhullámos rendező Jean-Pierre Léaud mellé keresett női tinédzser szereplőt A húszévesek szerelme című filmhez. 1979-ben Colette-et, a híres francia írónőt alakította A menekülő szerelem című filmben.

Robert Hossein filmjei után Alain Robbe-Grillet, Luis Bunuel, Jacques Rivette és André Téchiné alkotásaiban tűnt fel a filmvásznon. Ez utóbbi rendező filmjeiben kétszer is megkapta a legjobb női mellékszereplőnek járó francia César-díjat, a Franciaországi emlékek és a Barocco című filmekben nyújtott alakításáért.

Jean-Charles Tacchella Cousin, cousine (Unokafivér, unokanővér) című alkotása az Egyesült Államokban is nagy sikert aratott, megnyitva előtte az utat, hogy Hollywoodban is kipróbálja magát, de játszott Jean-Paul Belmondo partnereként az Ászok ásza (1982) című, illetve A kockázat ára című francia kalandfilmekben is.

A kilencvenes években ritkábban volt látható a vásznon, de ekkor született egyik emlékezetes alakítása a Marion című filmdrámában (1996). A kék hangjegy című filmdrámában George Sand XIX. századi írónőt alakította.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Füsziről és a Roma Hősök Fesztiválról Balogh Rodrigóval beszélgettünk
Kárpáti Péter Térkép a túlvilágról című darabja a Trafóban
színház

Bolondok tánca a Radnóti Színházban

Más művészeti ágakról

Illusztrátorok beszámolója a Bolognai Gyermekkönyvvásárról
A konyha és A brutalista című filmekről
irodalom

Sajtótájékoztató az Esterházy alkotóház alakulásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés