bezár
 

irodalom

2011. 05. 25.
Szécsi Noémi írónő bemutatkozása az Európai Parlamentben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az Európai Unió irodalmi díját két évvel ezelőtt az elsők között elnyerő Szécsi Noémi "Kommunista Monte Cristo" című művének ismertetésével ifjú tehetségek bemutatása kezdődött meg az Európai Parlamentben - jelentette be az első programot szervező Herczog Edit (MSZP) képviselő a kedd esti brüsszeli rendezvényen.

Kifejezte elégedettségét amiatt, hogy a most zajló magyar elnökség ideje alatt egy magyar kiválasztottra hívhatják fel a figyelmet a képviselőtestületben, amelynek - mint Herczog fogalmazott - az is feladata, hogy marketinggel segítse az uniós kultúrát és kreativitást. Hozzátette, hogy reményei szerint a következő elnökségek folytatják a hagyományt, és további tehetségeket hívnak meg az EP-be.

Szécsi Noémi tizenegy író mellett egyetlen magyarként vette át 2009-ben az EU akkor alapított éves irodalmi díját. Most bemutatott regénye, az 1919 és 1957 között játszódó Kommunista Monte Cristo - amelyből az írónő ezúttal részleteket olvasott fel - azt kutatja, hogy valójában hogyan kezdődött és mélyült el a jobb és baloldal közötti gyűlölködés.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Georg Leß Az éhségputtók éjszakája című kötetének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
Újságírás workshopot és lapbemutatót tartott a Prae a Debreceni Egyetemen

Más művészeti ágakról

art&design

Aura Farming kiállítás a Magyar Képzőművészeti Egyetemen
Julien Elie: Shifting Baselines a 18. Budapesti Építészeti Filmnapokon
art&design

Az EX SITU kiállításról
Josh Safdie: Marty Supreme


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés