bezár
 

színház

2011. 06. 03.
Többmilliós támogatás a Baltazár Színháznak
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Négymillió forinttal támogatja a Baltazár Színházat az HBO Magyarország, amely az értelmi sérült színészekből álló társulatról dokumentumfilmet is készített.

Szkéné színház

Az HBO a társadalmi felelősségvállalás jegyében nagy hangsúlyt fektet a társadalmi problémákat, jelenségeket feltáró, saját gyártású dokumentumfilmek készítésére, és azok minél szélesebb rétegekhez

történő eljuttatására. Ennek keretében készült a Varázslatos gladiátorok című dokumentumfilm is, amely a Baltazár Színházat mutatja be, az egyetlen olyan hivatásos magyarországi színtársulatot, amelynek tagjai értelmi sérült színészek - olvasható a mozicsatorna által az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben.

A Baltazár Színház munkáját, célkitűzéseit most anyagilag is támogatja az HBO: a négymillió forintos adományt a társulat Picasso: A világ teremtése című péntek esti előadását követően, a Bárka Színházban adja át Schulteisz Katalin produkciós vezető.

A Varázslatos gladiátorok, amelyet a mozicsatornán június 30-án láthat először a nagyközönség, a Baltazár Színház társulatának életét, problémáit, nehézségeit tárja a nézők elé. Célja, hogy a társadalmi feszültségek bemutatásával segítsen megváltoztatni a fogyatékkal élők társadalmi megítélését.

A dokumentumfilm alapja a Baltazár Színház 2010-ben készült, Aranylépés című darabja, amely egy társasjátékot mutat be, ahol a hősnek akadálypályán kell átmennie. Az akadályok olyan alapvető örök emberi értékek, amelyek mindenki számára ugyanazt jelentik, függetlenül attól, hogy fogyatékkal élnek-e vagy sem.

A Varázslatos gladiátorok keretét a színdarabban is megjelenített egyetemes emberi értékek adják: a szabadság, a vágy, az elfogadás, a biztonság, a hit. A színészek ezen öt emberi értékkel kapcsolatos állásfoglalása egyre közelebb viszi a nézőt a Baltazár Színház ars poeticájához, az elfogadáshoz, az integrációhoz.

A Varázslatos gladiátorok Kabarcz Zsófia és Boros Panna munkája, amelyért Kabarcz Zsófia a 42. Magyar Filmszemlén a Schiffer Pál rendezői díjat is elnyerte megosztva.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Kovács Tamás színművésszel a KultúrArc eseményén
A Tér 12 Kulturális Egyesület Leláncolt Prométheusz című előadása a Szkénén
Pintér Béla és Társulatának Kabuki című előadása az Átriumban
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor és az Alföld novemberi számairól
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés