bezár
 

építészet

2011. 06. 18.
Átadták Gödöllőn a vasúti királyi váró épületét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Átadták Gödöllőn a vasúti királyi váró felújított épületét szombaton.

prae.hu

A műemlék épület rehabilitálásának összköltsége 1,34 millió eurót tett ki, amelyhez a Norvég Alap 1,14 millió euró támogatást nyújtott.

Az átadási ünnepségen Gémesi György polgármester megköszönte a Norvég Alap támogatását, és emlékeztetett arra, hogy a város az alap segítségével öt felújítást tudott elvégezni.

Siri Ellen Sletner, Norvégia nagykövete kiemelte: fontosnak tartják a kulturális örökség megújítását. Kitért arra, hogy Norvégia aktív résztvevője az európai együttműködésnek, a pénzügyi alappal a közös jövőért vállalt felelősséget is kifejezik.

Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az ünnepségen elmondta, hogy a vasúttársaság pénzügyi problémák miatt az épített örökséggel szemben jelentős adóssággal bír. Emlékeztetett arra, hogy a helyzet javításáért a MÁV nemrégiben együttműködési megállapodást kötött a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal, hiszen 65 épületük a nemzeti örökség részét képezi.

Az ünnepségen elhangzott, a felújított gödöllői királyi váró múzeumi és idegenforgalmi feladatokat is ellát majd.

Gémesi György polgármester az avatón átadta a város kitüntetéseit a királyi váró felújításában kiemelkedő munkát végzőknek. Gödöllőért ezüstérem elismerésben részesült Siri Ellen Sletner, Norvégia nagykövete.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett
építészet

Az építészet mint idea és realitás a 80-as évek Magyarországán
építészet

Pesti Attilával az okosotthonok kérdéseit jártuk körbe

Más művészeti ágakról

Fodor Veronika kalandkönyvéről
Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés