bezár
 

zene

2011. 07. 16.
Koncerttel emlékeznek Illés Lajosra Tusnádfürdőn
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Illés Lajos-emlékkoncert zárja az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetemet Tusnádfürdőn. A július 23-i eseményen fellép a csíkszeredai Role zenekar, Varga Miklós, Szvorák Kati, Homonyik Sándor, a Bergendy fivérek, Kalapács József, valamint az egyik tévés tehetségkutatón feltűnt szászrégeni Szabó Előd.

prae.hu

Makkai Lilla református lelkész, Illés Lajos özvegye az MTI-nek elmondta: ő vetette fel az emlékkoncert ötletét a Bálványosi Nyári Szabadegyetem szervezőinek, akik örömmel fogadták a kezdeményezést.

"A tusnádfürdői rendezvény a magyarság és a nemzeti összefogás fontos helyszíne, azt a szellemiséget képviseli, amit Illés Lajos is, ezért méltó hely egy emlékkoncertnek" - mutatott rá az erdélyi családból származó Makkai Lilla, Makkai Sándor egykori kolozsvári püspök unokája.

A 2007-ben 64 évesen elhunyt Illés Lajos még az Eötvös József Gimnáziumban alapította zenekarát 1960-ban, majd a Budapesti Műszaki Egyetem Bercsényi Kollégiumában játszottak. Az együttes tagjai azonban az egyetem elvégzése után visszatértek a civil életbe. Ezután csatlakozott az Illéshez Bródy János, majd Szörényi Levente és Szörényi Szabolcs, később Pásztory Zoltán. A zenekar 1973-ban felbomlott, de az alapító egy harmadik formációban tovább működtette azt a nyolcvanas évek közepéig.

Illés Lajos 1965-től írt dalokat, többek között saját zenekarának és Koncz Zsuzsának, később filmzenéket és musicalt is komponált. A nyolcvanas évektől a magyar népzene és a protestáns egyházi zene ihlette műveit, ezek közül a legismertebbek a Velünk az Isten, a Magyar Ének (Cantus Hungaricus), a Betlehem csillaga, a Válaszúton, az Álomföldön, a Tánc-lánc, a Magyar Te Deum és a Karácsonyi Te Deum.

Zenei munkásságáért 1994-ben a Magyar Köztársaság érdemrendjének tiszti keresztjét, 2000-ben pedig az Illés zenekar tagjaival megosztott Kossuth-díjat vehetett át.

A július 23-i program az 1965-73 közötti Illés együttes és Koncz Zsuzsa dalaiból, az 1974 utáni Illés együttes, a Kicsit keserű című szerzői lemez és az 1990 utáni korszak anyagából áll össze.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
Balogh Ádám lemezéről
Lee Konitz interjú a YouTube-on

Más művészeti ágakról

Az ezegymunkahej című zenés bohózat a Három Hollóban
A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról
Johann Dionnet: Az avignoni szerelmesek
A TRIP és a Lóci játszik zenekar a MOMkultban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés