bezár
 

zene

2011. 07. 25.
Az Operalia énekverseny nyertesei
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A női kategóriában Pretty Yende dél-afrikai szoprán, a férfiak között pedig az Egyesült Államokból érkezett tenor, René Barbera nyerte el a 30 ezer dolláros első díjat a Plácido Domingo alapította Operalia énekversenyen, amelyet idén Moszkvában tartottak.

prae.hu

A 19. alkalommal megrendezett nemzetközi megmérettetésen, amelynek eredményét vasárnap hirdették ki, René Barbera nyerte el a legjobb zarzuela előadó 10 ezer dolláros díját is, amelyet Plácido Domingo a szülei emlékére hozott létre.

Női kategóriában Pretty Yende Olga Busuioc moldáv szopránnal megosztva vehette át a zarzuela díjat. Barbera és Yende kivívta a közönség rokonszenvét is, így a Rolex különdíját is ők vihették haza.

A Lenta.ru híradása szerint a 20 ezer dolláros második díjat Konsztantyin Susakov orosz bariton, illetve Olga Busuioc kapta. A 10 ezer dollárral járó harmadik díjat Jaesig Lee dél-koreai tenor és Olga Pudova orosz szoprán érdemelte ki.

A Birgit Nilsson operaénekesnő emlékére alapított 15 ezer dolláros díjat a dél-koreai Jongmin Parknak ítélték, a Culturarte-különdíjat pedig, 10 ezer dollárt Fernando Javier Radó argentin basszus vehette át.

Az idei Operalián a moszkvai Sztanyiszlavszkij és Nyemirovics Dancsenko Színházban július 18. és 24. között negyven fiatal énekes versengett, magyar résztvevő idén nem volt.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Händel Jephtha című oratóriuma az Il Pomo d'Oro előadásában
A Folkment Minifesztiválról
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében

Más művészeti ágakról

A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról
színház

Thomas Ostermeier Sirály rendezése a londoni Barbican Centre-ben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés