bezár
 

színház

2011. 09. 28.
Megkezdődhet a szatmárnémeti színház felújítása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megkapta a végső jóváhagyást is a romániai Szatmárnémeti önkormányzata a városban működő Északi Színház felújításához. A munkálatok tavasszal kezdődnek.

Szkéné színház

Stier Péter, az Északi Színház ügyvezető igazgatója az Új Magyar Szó című bukaresti napilapnak elmondta: az év elején még abban reménykedtek, hogy a magyar és román nyelven is játszó színház épületének javítása a nyáron vagy az ősszel elkezdődhet.

A csúszás okai közé sorolta a színházvezető, hogy a szerződéskötés és a munkálatok kivitelezésére kiírandó pályázat még több hónapig elhúzódhat.

A felújítási munkálatok ideje alatt az előadásokat a szakszervezetek művelődési házában fogják tartani, amelyet a szatmárnémeti polgármesteri hivatal a tervek szerint alkalmassá tesz az előadások megtartására.

Az Északi Színház pályázati úton 2,5 millió eurót (710 millió forintot) nyert az épület korszerűsítésére. A színházat legutóbb 1970-ben újították fel. Az eltelt négy évtized alatt csaknem minden berendezés tönkrement.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Ördög Tamás Darázs című darabja a Marczibányi Téri Művelődési Központban
A Tér 12 Kulturális Egyesület Leláncolt Prométheusz című előadása a Szkénén
Benkó Bence Sirály-rendezése a Gólem Színházban
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében

Más művészeti ágakról

film

Véget ért a 2. Budapest International Film Fesztivál
A Nagy Emma Quintet legfrissebb lemezéről
A megújult Életünk folyóirat 2025 őszi lapszámáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés