bezár
 

film

2011. 10. 29.
Kémfilmek Budapesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kémfilmsorozatot szervez a budapesti Goethe Intézet abból az alkalomból, hogy ötven éve, a berlini fal építésekor tetőzött a hidegháború Európában.

prae.hu

A november 3. és 8. közötti seregszemle helyszíne a Művész mozi lesz, a jegyek jelképes áron, 100 forintért kaphatók - tudatták a szervezők.

A Celluloidfüggöny elnevezésű vetítéssorozatban szereplő alkotások révén a Nyugat és a keleti blokk szembenállásába nyerhetnek bepillantást a nézők.

A seregszemle Londonban már szerepelt, a filmsorozatot a londoni Goethe Intézet állította össze Oliver Baumgarten és Nyikolaj Nyikitin filmes szakemberek közreműködésével.

Az 1960 és 1974 között keletkezett alkotások sorában egyaránt vannak klasszikusok - ilyen például a John le Carré-adaptáció -, és elfelejtett remekek a hidegháború legdermesztőbb esztendeiből - fogalmaztak a szervezők.

A kém alakja a vasfüggöny mindkét oldalán lenyűgözte a mozilátogatókat, hiszen a nagypolitika hatalmi játékainak titkos segédeként a korszellem egész kettősége tükröződött benne - vélekedtek.

A budapesti sorozatban egy-egy bolgár, nyugat- és kelet-német, brit, francia, román, csehszlovák, lengyel és magyar film lesz látható. A programot Bécsben játszódó két film, egy svájci és egy brit alkotás egészíti ki. A műfaji skála az akciófilmtől a lélektani tanulmányig, a színre vitt ideológiától a kritikai élű paródiáig terjed.

A programsorozat Budapesten a helyi Goethe Intézet kezdeményezésére, a EUNIC, a kulturális intézetek európai hálozatának magyar szervezete közreműködésével valósul meg.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

film

Véget ért a 2. Budapest International Film Fesztivál
Nemes László: Árva
Salamon András: Random

Más művészeti ágakról

színház

Szabó Magda: Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
Taylor Swift új albuma fényes, de mélység nélküli popparádé


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés