bezár
 

színház

2008. 08. 03.
Nemzetközi néptáncfesztivál kezdődött Szegeden
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A több száz táncos felvonulásával pénteken este elkezdődött a huszonharmadik nemzetközi néptánc-fesztivál Szegeden.

Szkéné színház

A népviseletbe öltözött résztvevők zenés kíséret mellett énekelve és táncolva vonultak végig a Tisza-parti város utcáin az augusztus 11-ig tartó fesztivál megnyitójára.

A több mint negyven éve, 1966-ban indult szegedi fesztivál a magyar néptánc-mozgalom Európa-szerte ismert, egyik legnagyobb rendezvénye, amelyet a páratlan években a hazai együttesek seregszemléjeként, páros esztendőkben pedig nemzetközi néptánc-találkozóként rendeznek meg a Tisza-parti városban.

Az idei fesztiválon a szegedi, fővárosi és nyíregyházi táncosok mellett részt vesznek felvidéki magyar, szlovák, lengyel, francia, valamint Szibériából érkező kalmük vendégegyüttesek, és Magyarországon élő afrikai táncosok egy csoportja is.

A fesztivál idejére Szeged és környéke szinte táncházzá alakul át: a társulatok esténként a városban és a környező településeken felállított színpadokon mutatják be műsorukat. Az előadások sora pénteken és szombaton este folklór bemutatókkal kezdődik az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.

A fesztivál gálaműsorát augusztus 9-én és 10-én mutatják be a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A Zsuráfszky Zoltán rendező-koreográfus által színpadra állított darab a kalandos életű gróf, Benyovszky Móric történetét ismerteti meg a közönséggel. Az előadás különlegessége, hogy a huszonötödik születésnapját ünneplő Ghymes együttes élőben adja elő a zenekar egyik alapítója, Szarka Tamás által szerezte muzsikát.
nyomtat

További írások a rovatból

színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma című előadás az Átriumban
színház

Beszámoló az V. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferenciáról
Az Orlai Produkciós Iroda Szuvidált szenvedélyek című előadása a Belvárosi Színházban

Más művészeti ágakról

Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)
A megújult Életünk folyóirat 2025 őszi lapszámáról
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 44. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés