bezár
 

színház

2011. 12. 16.
Ülésezett az Előadó-művészeti Tanács
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megtartotta első teljes ülését a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács pénteken; a megbeszélésen a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) illetékesei ismertették az előadóművészeti szakma képviselőivel az őket érintő szabályozás változásait.

Szkéné színház

Az ülésen Asztalosné Zupcsán Erika szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár tájékoztatást adott a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló törvényről - szerepel a NEFMI kultúráért felelős államtitkárságának közleményében.

Gyimesi László, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének főtitkára, a tanács tagja az MTI-nek elmondta: hamarosan nyilatkozatot tesznek közzé arról, hogy a jelenlegi szabályozás számos ponton hátrányos és komoly alkalmazási nehézségeket okoz művészek és intézmények számára.

"A szakma záros határidőn belül olyan javaslatokat terjeszt be, amelyeket a kulturális és a szociális kormányzat is támogathat. Egészen másfajta megoldást kell találni az énekeseket, zenészeket, táncosokat érintő úgynevezett művésznyugdíjak ügyében. Az egész országban összesen 766-an élvezték eddig ezt a juttatást, ami most ellátássá változik, majd a korhatár elérésével normál nyugdíjjá" - fejtette ki Gyimesi László.

Mint megjegyezte, a szabályozás megváltoztatása főként azok érdekében fontos, akik ezután kerülnek majd abba a helyzetbe, hogy nem tudják folytatni a pályájukat, például egészségi állapotuk vagy átszervezés, létszámleépítés miatt.

A NEFMI közleménye szerint az ülésen Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár tájékoztatta a résztvevőket az előadóművészeti törvény közigazgatási egyeztetésre bocsátott végrehajtási rendeleteiről.

Az ülésen részt vettek az előadóművészeti intézmények és felsőoktatási intézmények, a reprezentatív művészeti szakszervezetek és az önkormányzatok képviselői.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Szabó Magda: Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
Beszélgetés Kovács Tamás színművésszel a KultúrArc eseményén
színház

Beszámoló az V. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferenciáról
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében

Más művészeti ágakról

Yorgos Lanthimos: Bugonia
irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés