bezár
 

színház

2012. 01. 12.
Katarzsíni bolhapiac
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Új bemutatóra készül a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház: a Kantarzsíni bolhapiac című darabot péntek este láthatja először színpadon a közönség Béres László, a társulat igazgatója rendezésében.

Szkéné színház

"A Kantarzsíni bolhapiac szó, zene, mozgás és látvány elegye. Folytatja a Figura hagyományát, amely szerint egyedi színpadi nyelven szólalnak meg új, kifejezetten erre a színházra, társulatra írt történetek" – tájékoztatta a gyergyói intézmény a Krónika című lapot, amely csütörtöki számában írt a bemutatóról.

Kantarzsín egy képzeletbeli, hegyek között fekvő kisváros, ahol évente egyszer, napnyugtától napkeltéig bolhapiacot tartanak: sorra érkeznek az árusok, hogy az éjszaka felpezsdülő vásár során eladják portékáikat, esetleg újakkal gazdagodjanak.

"A helyi figurák mellett – mint például a csencselő kocsmáros és kissé megbuggyant felesége, a verekedős csávó vagy a dögös csaj – megjelennek ilyenkor idegenek is, például egy sikerorientált üzletember, aki mindenkinél jobban ért a szemfényvesztéshez.

Reggelre jó néhány áru gazdát cserél, némelyik mintegy sorsszerűen az eladó nyakán marad, miközben valamelyest betekinthetünk minden szereplő életébe, vágyaiba is, tanúi leszünk megnyugtató és felkavaró fordulatoknak. Olykor érzelmesen, máskor metszőn szól a zene. Mese ez felnőtteknek" – közölte a színház.

Az előadás szövegét Sebestyén Rita, zenéjét Cári Tibor szerezte, a díszletet és jelmezeket Cristian Gatina tervezte, koreográfusként és a rendező munkatársaként Baczó Tünde dolgozott. A produkcióban Bartha Boróka, Boros Mária, Kolozsi Borsos Gábor, Kőmíves Csongor, Máthé Annamária, Mihály Alpár Szilárd, Mosu Norbert-László, Tamás Boglár és Vajda Gyöngyvér szerepel.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Köles Ferenccel a közérzetéről, pályája sikereiről, kudarcairól és a színházi struktúráról
farkas d. gergő mama című táncelőadása a Trafó színpadán
Benkó Bence Sirály-rendezése a Gólem Színházban

Más művészeti ágakról

Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 45. számáról
irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés