bezár
 

zene

2012. 01. 25.
Eurovízió: Törökországot egy zsidó képviseli
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Can Bonomo izmiri zsidó családból származó énekes-zeneszerző képviseli Törökországot májusban Bakuban az Eurovíziós Dalfesztiválon az ankarai rádiós- és televíziós testület döntése alapján.

prae.hu

A 24 éves énekes 9 évesen kezdett gitározni, Isztambulban járt zeneiskolába, 17 évesen zenei producer lett, majd mozi- és televíziós tanulmányokat folytatott az isztambuli egyetemen. Can Bonomo első albuma tavaly jelent meg, két évig dolgozott rajta és a lemez valamennyi számát ő írta. Zenéje fokozatosan vált egyre népszerűbbé, a török rádiók és a nemzetközi zenei televíziók, köztük az Music Television is folyamatosan sugározzák dalait.

Egyelőre nem tudni, melyik dalával indul Can Bonomo az Eurovíziós Dalfesztiválon, amelyet idén május 22. és 26. között rendeznek meg az azerbajdzsáni fővárosban. Mint elmondta, muzsikáját különböző együttesek inspirálják, köztük van a Beatles, az amerikai indie csapat, a Shins, valamint a hatvanas évek brit sztáregyüttese, a Kinks. 2011 fontos év volt számára, mert két tekintélyes zenei elismerést is kapott az Új jövő kategóriában.

Can Bonomo 100 ezres rajongótábort mondhat magáénak a Facebook közösségi portálon, ahol azt írta, büszke, hogy ő képviselheti Törökországot a fesztiválon. Az énekes reméli, hogy sok szavazatot fog kapni a török lakosságtól és számit az izraeli török emigráns közösség voksaira is.

A török döntést sokan meglepőnek tartják, mert Törökország és Izrael között meglehetősen feszült a politikai viszony - írta a ynetnews.com című hírportál.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
Ellentétek párbeszéde – Schönberg és Boulez a Zene Házában
Hari Drama és Nagy Emma Quintet koncert a Várkert bazárban
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében

Más művészeti ágakról

Fodor Veronika kalandkönyvéről
Laura Piani: Jane Austen tette tönkre az életemet
art&design

Missing The Point - Endrődi Aladár fotói Ukrajnából


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés