bezár
 

színház

2012. 02. 03.
Színpadon debütált A király beszéde
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egy évvel A király beszéde című brit film világsikere és számos Oscar-díja után egy brit színházban megtartották a VI. Györgyről szóló történet színpadi változatának világpremierjét.

Szkéné színház

David Seidler, a színmű írója "egy hosszú álom beteljesülésének" nevezte a mű színpadra állítását a csütörtöki premier után. A király beszédét eredetileg színházba szánta, csak a darab elkészülte után írt belőle forgatókönyvet, amelyet végül Tom Hopper rendező filmjéből ismert meg a világ - idézte az írót a BBC online hírszolgálata (bbc.co.uk).

A forgatókönyv 2011-ben az Oscar-díjat és a BAFTA-díjat is megkapta. A produkcióra 414 millió dollárért váltottak jegyet szerte a világon.

A guildfordi Yvonne Arnaud színházban megtartott ősbemutató után Seidler meghatottan idézte fel, hogy gyerekkorában maga is dadogással küzdött, akárcsak VI.György király, akinek a második világháború küszöbén kellett átvennie a trónt magánélete miatt lemondani kényszerülő testvérétől.

Mint az író elmondta: a színműben sokkal nagyobb tere volt a királyt beszélni tanító ausztrál Lionel Logue és felesége, Myrtle kapcsolatának bemutatására, több szó esik benne a politikáról és a humor is nagyobb hangsúlyt kapott.

A premieren Charles Edwards alakította Colin Firth filmbeli szerepét, a tanárt játszó Geoffrey Rush helyét pedig az ugyancsak ausztrál származású Jonathan Hyde vette át.

A darabot február 11-ig játsszák Guilfordban, aztán az előadás Notthinghamet, Bath-t, Brightont, Richmondot és Newcastle-t érintő turnéra indul.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Tér 12 Kulturális Egyesület Leláncolt Prométheusz című előadása a Szkénén
színház

Beszámoló az V. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferenciáról
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében

Más művészeti ágakról

Kiről kaphatta a nevét Misi Mókus?
Yorgos Lanthimos: Bugonia
irodalom

A Jelenkor és az Alföld novemberi számairól


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés