bezár
 

színház

2012. 03. 12.
Elhunyt Csongrádi Mária rendező
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Életének 85. évében hosszú betegség után, március 11-én meghalt Csongrádi Mária rendező Budapesten - tájékoztatta az MTI-t hétfőn a Budapesti Kamaraszínház igazgatósága.
Csongrádi Mária Jászai Mari-díjas művész több mint 50 évet töltött a színházi pályán. Pályafutása során rendezőként a Budapesti Kamaraszínház Közművelődési Pódiumát vezette.

Nevéhez fűződnek olyan ifjúsági műsorok, amelyekben a szenvedélybetegségek veszélyeire hívta fel a fiatalok figyelmét, továbbá rendhagyó irodalmi műsorokat rendezett középiskolások számára - áll a színház közleményében.

Csongrádi Márai 1926-ban született Budapesten. 1946 és 1948 között a Pest Megyei Kamaraszínházban dolgozott, majd három évig a győri Kisfaludy Színházban. 1958-tól rendez, 1966-tól főként gyermek- és ifjúsági előadásokat. 1966-ban Jászai Mari-díjat kapott - olvasható róla a Magyar Színházművészeti Lexikonban.

Temetéséről később intézkednek.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

farkas d. gergő mama című táncelőadása a Trafó színpadán
Madame Tartuffe a Pesti Színházban
színház

Beszámoló az V. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferenciáról

Más művészeti ágakról

gyerek

Szép Szó-konferencia és módszertani műhely
Ördög Tamás Darázs című darabja a Marczibányi Téri Művelődési Központban
Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában
A Weeskinders Publishing bemutatkozásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés