bezár
 

színház

2012. 03. 17.
Az Osonó műhely képviseli Kelet-Közép-Európát az Estivades fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A sepsiszentgyörgyi Osonó színházműhely Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadása képviseli Kelet-Közép-Európát a belgiumi Estivades színházi fesztiválon augusztusban.

Szkéné színház

A belgiumi Estivades fesztivált augusztus 3. és 10. között rendezik meg Marche-en-Famenne városában. Az Osonó színházműhely produkcióját a bécsi székhelyű Közép-Európai Színházi Szövetség választotta ki a fesztiválra a régió képviseletében. A tervek szerint a társulat egy harmincnapos európai nagyturné végállomásaként vesz majd részt a fesztiválon.

Fazakas Misi, a társulat vezetője az MTI-nek elmondta: az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadásukat saját történeteikből szőtték, alakították ki. Az elmúlt héten Révkomáromban századszor álltak a produkcióval a közönség elé.

A Osonó színházműhely a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum diákszínpadjaként alakult, aztán a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozata is bekapcsolódott a csoport munkájába. Mára független színházzá nőtte ki magát, a társulatnak négy felnőtt tagja is van.

Fazakas Misi elmondta: ez az átalakulás abban is megmutatkozik, hogy évente 120 előadást tartanak, ebből csak mintegy negyvenet Sepsiszentgyörgyön, a többit "idegenben". A társulat célja, hogy minél több helyre eljuttassa előadásait: már Thaiföldre is eljutott.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A TRIP és a Lóci játszik zenekar a MOMkultban
A Janovics című előadás a Szolnoki Országos Színházi Találkozón
A köd című dráma a Kettőspont Színházban

Más művészeti ágakról

Danczi Csaba László emlékére
Nagy László és Weöres Sándor egy-egy versének kapcsolatáról
Fodor Veronika kalandkönyvéről
A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés