bezár
 

színház

2012. 03. 19.
Csongrádi Mária rendezőt csütörtökön búcsúztatják
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csongrádi Mária rendező hamvasztás utáni búcsúztatóját március 22-én, csütörtökön 14.30-kor tartják a Budapesti Kamaraszínház Ericsson Stúdiójában - tájékoztatta az MTI-t hétfőn a Budapesti Kamaraszínház igazgatósága.
Csongrádi Mária életének 85. évében hosszú betegség után hunyt el március 11-én Budapesten.

A Jászai Mari-díjas rendező több mint 50 évet töltött a színházi pályán. Pályafutása során rendezőként a Budapesti Kamaraszínház Közművelődési Pódiumát vezette.

Nevéhez fűződnek olyan ifjúsági műsorok, amelyekben a szenvedélybetegségek veszélyeire hívta fel a fiatalok figyelmét, továbbá rendhagyó irodalmi műsorokat rendezett középiskolások számára.

Csongrádi Mária 1926-ban született Budapesten. 1946 és 1948 között a Pest Megyei Kamaraszínházban dolgozott, majd három évig a győri Kisfaludy Színházban. 1958-tól rendez, 1966-tól főként gyermek és ifjúsági előadásokat. Munkáját 1966-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el - olvasható róla a Magyar Színházművészeti Lexikonban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
Pintér Béla és Társulatának Kabuki című előadása az Átriumban
színház

FröccsFeszt – önismereti imprófesztivál a Momentán Társulat bemutatásában

Más művészeti ágakról

gyerek

Szép Szó-konferencia és módszertani műhely
irodalom

A Jelenkor és az Alföld novemberi számairól


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés