bezár
 

irodalom

2012. 04. 08.
A költészet napja - Közös versmondásra hív a kaposvári színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A kaposvári Csiky Gergely színház művészei versnappal, a siófokiak versmondó gálaműsorral, a balatonszárszóiak szavalóversennyel ünneplik meg a költészet napját.

prae.hu

A színház társulata szerda délelőtt 10 órakor a város főterén közös versmondásra hívja az érdeklődőket, majd utcáról utcára jár a "verskommandó", reményeik szerint megállásra, csatlakozásra késztetve a kaposváriakat.

A színház épületét is "elfoglalják" a versmondók és a versszerető közönség. A program versmondó versennyel indul a kaposvári Polgári Casino rendezésében, majd késő délelőtt a nagyszínpadon a Kaláka együttes és Rátóti Zoltán, a színház igazgatója Szabó Lőrinc verseiből készült összeállítással lép a közönség elő. Délután a színházbeli program L. Simon László költő várja író-olvasó találkozóra az érdeklődőket, este Sebő Ferenc megzenésített verseiből készült összeállítással a Kaposvári Egyetem másodéves színészhallgatói állnak színpadra.

A Berzsenyi Irodalmi és Művészeti Társaság egykori kaposvári elnökének, a 2008-ban elhunyt Takáts Gyula Kossuth- díjas költő, író, műfordító, kritikus és tanár volt otthonában, a róla elnevezett emlékházban szerda délelőtt a Magyartanárok Egyesülete Somogy Megyei Tagozata tart költészetnapi megemlékezést a város több iskolájából érkezett diákok közreműködésével. Másnap ugyanott a Takáts Gyula hagyatékának gondozásával megbízott irodalmi és művészeti társaság, a 25 éves pécsi Pro Pannónia Kiadó Pécsi irodalom-magyar irodalom című estjével emlékezik meg a költészet napjáról.

Balatonszárszón a József Attila Művelődési Házban 25. alkalommal rendeznek ünnepséget és megyei szavalóversenyt a költészet napján.

Siófokon a Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet Könyvtárában este Könyves sors - magyar sors címmel a Püski Kiadóval ismerkedhetnek meg az érdeklődők, a Kálmán Imre Kulturális Központban pedig költészet napi versmondó verseny gálaműsorára invitálják a közönséget.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
Újságírás workshopot és lapbemutatót tartott a Prae a Debreceni Egyetemen
Oravecz Imre Alkonynapló 2. című kötetének bemutatójáról
Az Alföld és a Jelenkor 2026 februári lapszámairól

Más művészeti ágakról

A Szerelem, Ó! az Art Színtérben és a Csengetett, Mylord? az Orlai Produkciós Irodánál
art&design

Az EX SITU kiállításról
színház

Interjú a Csokonai KözTér Értünk című előadásáról
építészet

A lakozási válságról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés