bezár
 

színház

2012. 04. 13.
Babák - Bemutató a Budapest Bábszínházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Babák címmel Jean Genet A cselédek című drámája alapján készült előadást mutat be a Budapest Bábszínház április 14-én, szombaton, Fodor Annamária rendezésében.
A MaNNa és a Budapest Bábszínház közös produkciója rendhagyó kísérlet az abszurd dráma különleges színpadra állítására - a rendező Fodor Annamária színésznő, aki először próbálja ki magát ebben a szerepben - olvasható a MaNNa Produkció MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a Babák újszerű megközelítése Genet művének, George Michael és Christina Aguilera zenéjével, Nyitrai László hangszerelésében. "Kísérlet arra, hogy ezt a sötét világú abszurd drámát sok humorral, játékkedvvel és szabadsággal fogalmazza újra három különleges érzékenységű színész" - olvasható az előadás ismertetőjében.

A három szerepet három bábszínész alakítja: Bercsényi Péter, a Bábszínház tagja és a Színház- és Filmművészeti Egyetem két negyedéves bábszínész-hallgatója, Bohoczki Sára és Mórocz Adrienn.

Az előadás mégsem bábos. A tárgymozgatásban és a különleges mozgásvilág megteremtésében segített - a szintén bábszínész szakon végzett - rendezőnek, hogy három bábszínészre osztotta Claire, Solange és a Madame szerepét.

Fodor Annamáriát színészként ismeri a közönség - többek között a Szonja (Új Színház, rendező: Szabó Máté), a Diploma előtt (Madách Színház, rendező: Herendi Gábor) vagy a Kádár Kata revü (győri Vaskakas Bábszínház, rendező: Tengely Gábor) előadások főszerepeit játssza.

A darabot Nagy Péter fordításában adják elő. A produkció látványvilágát a fiatal tervező, Michac Gábor és Boros Dorottya alkotta meg, a jelmezeket Csík Melinda tervezete, a mozgás Sipos Vera munkája.

"Azért megyek színházba, hogy lássam magam a színpadon (egyetlen személybe visszahelyezve vagy egy megtöbbszörözött személyben, a mese formájában), mégpedig olyannak, amilyennek nem tudnám - vagy nem merném - látni vagy álmodni, de amilyennek mégis tudom magam" - idézik az előadás színlapján Jean Genet-t.

A produkció április 15-én és május 11-én is látható a Budapest Bábszínházban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Mary Page Marlowe című előadás a londoni Old Vic-ben
A Tér 12 Kulturális Egyesület Leláncolt Prométheusz című előadása a Szkénén
Benkó Bence Sirály-rendezése a Gólem Színházban

Más művészeti ágakról

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
Taylor Swift új albuma fényes, de mélység nélküli popparádé


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés