bezár
 

art&design

2008. 09. 02.
Múzeumban a Rolling Stones-nyelv
MTI/PRAE.HU
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Múzeumban a Rolling Stones-nyelv Megvásárolta a Rolling Stones logójaként ismert hatalmas száj és nyelv "eredetijét" a londoni Victoria and Albert Museum. A múzeum az Egyesült Államokban egy árverésen 92 500 dollárért jutott az immár rocktörténeti kuriózumnak számító alkotáshoz.

prae.hu

A Mick Jagger szájáról mintázott képet egy londoni diák, bizonyos John Pasche készítette 1970-ben. Az együttes először az 1971-es Sticky Fingers című albumán használta, s azóta elválaszthatatlan a világ legrégibb rock and roll együttesétől.

Victoria Broakes, a múzeum színházi és előadói osztályának vezetője kijelentette: ez volt az első jelkép, amelyet valaha is rockegyüttes használt, s ez lett a világ leghíresebb emblémája.

Az alkotó, John Pasche a The Guardian című brit lapnak elmondta, hogy művének ihlete akkor született, amikor először találkozott Mick Jaggerrel a Rolling Stones irodájában. Az első, ami az énekesből megragadta, szájának hatalma mérete volt. Azt is közölte, hogy az alkotásából befolyó összegből tizenegy éves fiát akarja magániskolában taníttatni.

John Pasche a későbbiek során a Rolling Stones későbbi turnéihoz is készített posztereket, s dolgozott Paul McCartneyval, a The Who együttessel, majd a United Artists, a Chrystals Records és a londoni South Bank Centre művészeti igazgatói tisztét is betöltötte.
nyomtat

További írások a rovatból

art&design

Bemutatták Győrffy László Poszthumán Stratégiák című könyvét
Trafik címmel nyílt kiállítás Lobot Balázs műveiből a Printa edition galériában
Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról

Más művészeti ágakról

Az ezegymunkahej című zenés bohózat a Három Hollóban
színház

Thomas Ostermeier Sirály rendezése a londoni Barbican Centre-ben
A Janovics című előadás a Szolnoki Országos Színházi Találkozón


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés