bezár
 

színház

2012. 05. 31.
Magyar színésznő a legsikeresebb románok között
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Péter Hilda romániai magyar színésznőt is beválogatták a harminckét legsikeresebb romániai nőt felsorakoztató kiadványba, amelyet a Mediafax hírügynökség, egy magáncég és a bukaresti közgazdaságtudományi egyetem készített el európai uniós támogatással.
Az Egyenlő esélyt a sikerhez című, négyezer példányban kiadott katalógus interjúkat tartalmaz a 32 legsikeresebb romániai nővel, akiket 800 személy közül választottak ki, és tartottak érdemesnek arra, hogy bekerüljenek a legsikeresebbek toplistájára.

Péter Hilda mellett olyan neves román személyiségek szerepelnek a kiadványban, mint például Nadia Comaneci volt tornász vagy a magyar származású Szabó Gabriella egykori atléta.

A Szekelyhon.ro portál szerint a jelenleg Londonban és Budapesten dolgozó színésznő a kiadványnak elmondta: megtisztelőnek érzi, hogy felkerült erre a listára.

Péter Hilda a marosvásárhelyi színművészeti egyetemen végezte tanulmányait, majd a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze lett.

2006-ban a Kolozsvári Magyar Állami Színházhoz igazolt át, majd ezt követően a filmes szakmában is kiemelkedő sikert ért el. A főszerepet alakította a Varga Katalin balladája című filmben, amely 2009-ben a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Ezüst Medve-díjat kapott hangtechnikai munkájáért. A brüsszeli filmfesztiválon a színésznő megnyerte a legjobb női főszereplőnek járó elismerést.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Szabó Magda: Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
A Mary Page Marlowe című előadás a londoni Old Vic-ben
Az Orlai Produkciós Iroda Szuvidált szenvedélyek című előadása a Belvárosi Színházban
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 45. számáról
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)
irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés