bezár
 

art&design

2008. 09. 19.
Légy: Yoko Ono-kiállítás Varsóban
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
"Légy" (Fly) címmel kiállítás nyílt csütörtökön Varsóban, az Ujazdwoski-kastélyban Yoko Ono alkotásaiból.

prae.hu

A címadó mű egy 1970-ben készült, 25 perces kísérleti film, amelyet a japán művésznő férjével, John Lennonnal közösen írt és rendezett. A filmet, amelyben egy légy barangolását követheti a néző végig egy meztelen női testen - beleértve a legintimebb részeket is -, ma már az avantgárd mozi egyik klasszikusának tartják. 

A tárlat elsősorban Yoko Ono "oktató műveire" épül: az alkotó így nevezi azokat az installációit, amelyek gondolkodásra, kérdezésre késztetik a látogatókat, vagy pedig a műtárggyal való közvetlen érintkezésre, ezáltal a kiállításban való aktív részvételre biztatnak. A művésznő itt is, mint a világon oly sok helyütt, felállított egy "kívánságfát", amelyre mindenki egy-egy cédulát akaszthat fel vágyainak megfogalmazásával, különleges telefont tervezett a lengyel fővárosnak, és ez alkalomra készítette el az Emlékezet festményét.

Yoko Ono a megnyitó előtt a csw.art.pl lengyel internetes magazinnak elmondta, hogy a kiállítás anyagának kiválasztásában Lengyelország második világháborús múltja lebegett a szeme előtt. "A lengyelek félelmére, fájdalmára, szenvedéseire gondoltam. A második világháborút kislányként Japánban éltem át, és jól emlékszem arra a hihetetlen szegénységre, a fájdalomra. De egy ilyen fájdalomból születik a legnagyobb reménység. Nemcsak azért jöttem ide, hogy kiállítsam műveimet, hanem azért is, hogy elmondjam: valamennyien egy családhoz tartozunk" - mondta a művésznő.
Yoko Ono varsói kiállítása október 26-ig látható.

nyomtat

További írások a rovatból

A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról
Az A.P. Art Galéria Echoes című tárlatáról
Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról

Más művészeti ágakról

Az ezegymunkahej című zenés bohózat a Három Hollóban
Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés