bezár
 

irodalom

2012. 10. 07.
Café Budapest - Újra lesz Versek szódával
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kiss Judit Ágnes és Végh Attila lesz a vendége a Versek szódával, avagy költők másképpen című sorozat új, keddi és szerdai estjének, amelyeket a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretén belül tartanak.

prae.hu

A Magyar Írószövetség az MTI-hez eljuttatott tájékoztatója szerint tavaly decemberben indították el a kortárs líra képviselőit vendégül látó sorozatukat azzal a céllal, hogy hétköznapi vagy nem éppen hétköznapi oldalukról mutassák be őket a közönségnek.

Kedden Kiss Judit Ágnes, szerdán Végh Attila írásaival és személyiségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Thália Színház Új Stúdiójában.

A Szentmártoni János, a szövetség elnöke által szerkesztett sorozat előző évadának meghívottjai Lackfi János, Iancu Laura, Szálinger Balázs, Tóth Krisztina, Térey János, László Noémi és Győrffy Ákos voltak. A Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdiójában tartott hét esten nemcsak a magyar irodalom fiatal nemzedékének írásaival ismerkedhettek meg a nézők, de hobbijaikkal, kedvenc időtöltéseikkel és más művészeti ágakban tett kalandjaikkal is.

A közleményben azt írták: számtalan írót és költőt szeretnének még meghívni, ezért a teltházzal ment estek folytatásához - miután a kamaraszínház bezárt - támogatókat keresnek. Szentmártoni Jánost idézve úgy fogalmaztak: ezért is örültek a fesztivál felkérésének, amelynek köszönhetően a korábbi törzsközönség mellett másoknak is megmutathatják a kortárs irodalom jelentős alakjait eddig kevésbé ismert oldalukról is.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Lapszemle az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 9. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 8. számáról
Olga Tokarczuk Empuszion című regénye apropóján

Más művészeti ágakról

A Kollár-Klemencz Kamarazenekar lemezbemutatójáról
art&design

Az EX SITU kiállításról
színház

Interjú a Csokonai KözTér Értünk című előadásáról
színház

Bergman Hűtlenek című drámája a Radnóti Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés