bezár
 

építészet

2012. 10. 08.
A legszebb ház címre pályázhatnak a Fertő-vidéken
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A legszebb ház a Fertő-vidéken címre pályázhatnak felújított, illetve új építésű létesítmények a Fertő-táj világörökséghez tartozó magyar településeken.

prae.hu

A Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület és a Civilek a Fertő-tájért Egyesület fontosnak tartja a különleges kultúrtáj építészeti hagyományainak megóvását, a települések arculatának megőrzését, ezért hirdették meg immár harmadszor a pályázatot, amely azt a nem kevésbé fontos szempontot is vizsgálja, miként sikerül az építészeti tradíciót és az építtetők elvárásait ötvözni - mondta Taschner Tamás, az egyesület titkára hétfőn az MTI-nek.
   
A felújított és a 2007 után épült új házak külön kategóriában versengenek a kitüntető címért és a világörökség jelképével díszített emléktábláért, amelyet az épület homlokzatára rögzíthetnek.
   
A felújított házaknál a szakmai zsűri szemügyre veszi, hogy a rekonstrukció mennyiben őrizte meg az eredeti épület tömegét, utcaképi megjelenését. Vizsgálják a bírálók azt is, mennyire sikerült az eredeti épületszerkezeteket megtartani, esetleg visszaállítani azokat a régi tornácokat, ablakokat, egyéb épületrészleteket, amelyek egy korábbi átalakítás áldozatául estek.
   
Ugyanakkor fontos szempont az is, hogy az épület megfeleljen a lakók mai igényeinek, szolgálja az elvárt életminőséget és illeszkedjen a világörökség szellemiségéhez.
   
Az új építésű házaknál a szakemberek górcső alá veszik, hogy az épület tájolásával, arányaival, színezésével mennyire követi a Fertő-vidék előképének jellegzetességeit. Elemzik továbbá, hogy a létesítmény miként viseli magán a mai építészet jegyeit amellett, hogy "büszke alázattal" követi a környezet adottságait, más szóval illeszkedik a tájba.

De nem feledkeznek meg az értékelésnél az energia- és a környezettudatosság figyelembe vételéről sem.
   
A pályázat beadási határideje október 31., a beadás helye a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület fertődi irodája. A pályázat eredményét november végéig kihirdetik.
   
A Fertő-táj világörökség magyar oldalához tizenkét település, egyebek között Fertőrákos, Nagycenk, Hegykő és Fertőd tartozik. A Fertő-táj világörökség másik része Ausztria területén található.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Kritika a Kis magyar kockológia című kiállításról
építészet

Hiány és emlékezet című Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett
építészet

Pesti Attilával az okosotthonok kérdéseit jártuk körbe

Más művészeti ágakról

Interjú dr. Béres Judittal
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 48. számáról
Marie Jacquot és a Bécsi Szimfonikus Zenekar koncertje a Musikvereinban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés